11. Mathieu Mole, 12. Anne Robert Jacques Turgot, 13. Samuel Bernard, 14. Jean de La Bruyère, 15. Suger (Suger de Saint-Denis), 16. Jacques-Auguste de Thou, 17. Louis Bourdaloue, 18. Jean Racine, 19. [Voltaire, lepelben, azonosíthatatlanul], 20. Jacques-Bénigne Bossuet
21. Nicolas de Condorcet, 22. Denis Papin, 23. Sully, 24. Sébastien Le Prestre de Vauban, 25. Antoine Lavoisier, 26. Michel-Richard de Lalande, 27. François Michel Le Tellier de Louvois, 28. Saint Simon, 29. Jean de Joinville, 30. Esprit Fléchier
31. Philippe de Commynes, 32. Jacques Amyot, 33. Pierre Mignard, 34. Jean Baptiste Massillon, 35. Du Cerceau, 36. Jean Goujon, 37. Claude Lorrain, 38. Gretry, 39. Jean-François Regnard, 40. Jacques Coeur
41. Marigny, 42. André Chénier, 43. Keller, 44. Antoine Coysevox, 45. Jean Cousin, 46. André Le Nôtre, 47. Clodion, 48. Germain Pilon, 49. Ange-Jacques Gabriel, 50. Antoine Lepautre
51. L’Hôpital, 52. Jacques Lemercier, 53. René Descartes, 54. Ambroise Paré, 55. Richelieu, 56. Michel de Montaigne, 57. Jean Antoine Houdon, 58. Étienne Dupérac, 59. Jean de Brosse, 60. Jean-Dominique Cassini
61. Henri François D’Aguesseau, 62. Jules Hardouin Mansart, 63. Nicolas Poussin, 64. Gérard Audran, 65. Jacques Sarazin, 66. Nicolas Coustou, 67. Eustache Lesueur, 68. C. Perrault, 69. Thibault de Champagne, 70. Pierre Puget
A fent látható mozaik 70 darab kisebb képből áll, 7 sorban soronként tíz egész alakos szoborral, és azt a hetven szobrot ábrázolja, amelyek a Louvre belső, üvegpiramisos udvarában, az első emelet magasságában a homlokzaton az ablakközökben körbefutnak. Pontatlan a “kör” szó, hiszen az udvar nyugatra, a Tuileriák kertje felé nyitott. A képeket 2008 júniusában, egy napfényes kora este alatt csináltam, kicsit unaloműzésből, várakozásképpen. A közelgő napforduló miatt a 8 és fél 9 közötti idő általában naposnak, világosnak számít a júniusi Párizsban. A szobrokat véletlenül vettem észre, majd amikor felfedeztem őket, próbáltam azonos szögből, egyforma távolságból a belépő Nikon nagyobb objektívjével lefényképezni (ez néha nem volt könnyű, a sarkokban vagy kiugrókban elhelyezkedő szobrok esetében pedig éppenséggel lehetetlennek bizonyult). Az alábbi kép nagyjából megmutatja, a szobrok hogyan is helyezkednek el az udvart övező épületek falain – itt épp hat látszik közülük egymás mellett:
Már hazatérve ötlött fel bennem, hogy a képekből, pontos körülvágással, csekély forgatással, különféle igazításokkal a fenti mozaik előállítható, és az a gyönyörűséges szimmetria, amivel ez a sorozat a valóságban, az egy pillantással átláthatatlan térben rendelkezik, egyetlen képpel is visszaadható. Munka közben vettem észre, hogy Voltaire-t, akit egyébként a fényképezés idején lepel borított, szobrának anyaga annyira tönkrement az idők során, s a restaurálásra várt elfedve türelmesen, nos az ő szobrát nem fényképeztem le a másik 69 szoborhoz hasonló léptékben, sőt elsőre azonosítani se tudtam – de ekkor már nem volt mit tenni. Végül egy távolabbi, életlenebb képet nagyítottam be róla a megfelelő helyre. Amikor ezzel elkészültem, és azonosítottam mindegyik szobrot, feltöltöttem a Flickr nevű fényképmegosztóra, “The Honour Roll” címmel (azzal az elnevezéssel, amire először, s aztán többször is ráakadtam a sorozat darabjaira az interneten; ebből lett a mostani blogbejegyzés magyar kifejezése is: dicskör), pontosan öt évvel ezelőtt, 2008. július 14-én, a franciák nemzeti ünnepének napján.
Soha ekkora nézettséget nem ért el semmilyen képem sehol, a több mint 18.000 kattintás jóval meghaladja a nézettségben ezután következő felvételeim elérését, a geometrizáló zongorabillentyűzetet vagy a szenvedelmes kamaszkoromban, 1977 nyarán, nem sokkal az épület elkészülte után Kelet-Berlinben még ORWO-diára lefényképezett, s pár éve végleg lebontott Palast der Republikot, melyből ritkasága miatt valóságos Wikipedia-sztár lett közreadásakor. Ezt a Louvre-os képet az NDK-sorozathoz hasonlóan azután sok helyen megtaláltam az interneten, az első időkben még el-elkéregették, a felhasználását kivétel nélkül mindig megengedtem, aztán átállítottam a Creative Commons szabályozása alá. A pályafutása azóta is töretlen, naponta nyolcszor-tízszer még mostanában is rákattintanak.
A szobrok különben III. Napóleon idején kerültek a helyükre, az 1850-es évek második feléből valók, és tulajdonképpen pontosan tükrözik azt a különbejáratú francia univerzumot, amit ők olyan szívesen dédelgetnek, és ami könnyedén tudja feltüntetni Franciaországot minden létező dolog és tudás eredőjeként. Kissé bizarr továbbá, hogy amit július 14-én megünneplünk, az részben éppenséggel felszámolta és likvidálta az itt legjelesebb képviselőin keresztül bemutatott és reprezentált Franciaországot, illetve annak nagy századát. Dehát mégiscsak egy a lényeg: Vive la République! Vive la France!
Néhányat a legkedvesebb szereplőim közül a körülvágatlan nyers változatban azért megmutatok.














3 című bejegyzés “Ó, azok a csodálatos férfiak: a Louvre dicsköre” gondolatot, hozzászólást tartalmaz