Ó, azok a csodálatos férfiak: a Louvre dicsköre

Ennek a blognak a két és fél hónapos történetében ez az első alkalom, hogy egy képet az eredeti méretében töltök fel. Ez azonnal magyarázatra szorul.

A fent látható mozaik 70 darab kisebb képből áll, 7 sorban soronként tíz egész alakos szoborral, és azt a hetven szobrot ábrázolja, amelyek a Louvre belső, üvegpiramisos udvarában, az első emelet magasságában a homlokzaton az ablakközökben körbefutnak. Pontatlan a “kör” szó, hiszen az udvar nyugatra, a Tuileriák kertje felé nyitott. A képeket 2008 júniusában, egy napfényes kora este alatt csináltam, kicsit unaloműzésből, várakozásképpen. A közelgő napforduló miatt a 8 és fél 9 közötti idő általában naposnak, világosnak számít a júniusi Párizsban. A szobrokat véletlenül vettem észre, majd amikor felfedeztem őket, próbáltam azonos szögből, egyforma távolságból a belépő Nikon nagyobb objektívjével lefényképezni (ez néha nem volt könnyű, a sarkokban vagy kiugrókban elhelyezkedő szobrok esetében pedig éppenséggel lehetetlennek bizonyult). Az alábbi kép nagyjából megmutatja, a szobrok hogyan is helyezkednek el az udvart övező épületek falain – itt épp hat látszik közülük egymás mellett:

Már hazatérve ötlött fel bennem, hogy a képekből, pontos körülvágással, csekély forgatással, különféle igazításokkal a fenti mozaik előállítható, és az a gyönyörűséges szimmetria, amivel ez a sorozat a valóságban, az egy pillantással átláthatatlan térben rendelkezik, egyetlen képpel is visszaadható. Munka közben vettem észre, hogy Voltaire-t, akit egyébként a fényképezés idején lepel borított, szobrának anyaga annyira tönkrement az idők során, s a restaurálásra várt elfedve türelmesen, nos az ő szobrát nem fényképeztem le a másik 69 szoborhoz hasonló léptékben, sőt elsőre azonosítani se tudtam – de ekkor már nem volt mit tenni. Végül egy távolabbi, életlenebb képet nagyítottam be róla a megfelelő helyre. Amikor ezzel elkészültem, és azonosítottam mindegyik szobrot, feltöltöttem a Flickr nevű fényképmegosztóra, “The Honour Roll” címmel (azzal az elnevezéssel, amire először, s aztán többször is ráakadtam a sorozat darabjaira az interneten; ebből lett a mostani blogbejegyzés magyar kifejezése is: dicskör), pontosan öt évvel ezelőtt, 2008. július 14-én, a franciák nemzeti ünnepének napján.

Soha ekkora nézettséget nem ért el semmilyen képem sehol, a több mint 18.000 kattintás jóval meghaladja a nézettségben ezután következő felvételeim elérését, a geometrizáló zongorabillentyűzetet vagy a szenvedelmes kamaszkoromban, 1977 nyarán, nem sokkal az épület elkészülte után Kelet-Berlinben még ORWO-diára lefényképezett, s pár éve végleg lebontott Palast der Republikot, melyből ritkasága miatt valóságos Wikipedia-sztár lett közreadásakor. Ezt a Louvre-os képet az NDK-sorozathoz hasonlóan azután sok helyen megtaláltam az interneten, az első időkben még el-elkéregették, a felhasználását kivétel nélkül mindig megengedtem, aztán átállítottam a Creative Commons szabályozása alá. A pályafutása azóta is töretlen, naponta nyolcszor-tízszer még mostanában is rákattintanak.

A szobrok különben III. Napóleon idején kerültek a helyükre, az 1850-es évek második feléből valók, és tulajdonképpen pontosan tükrözik azt a különbejáratú francia univerzumot, amit ők olyan szívesen dédelgetnek, és ami könnyedén tudja feltüntetni Franciaországot minden létező dolog és tudás eredőjeként. Kissé bizarr továbbá, hogy amit július 14-én megünneplünk, az részben éppenséggel felszámolta és likvidálta az itt legjelesebb képviselőin keresztül bemutatott és reprezentált Franciaországot, illetve annak nagy századát. Dehát mégiscsak egy a lényeg: Vive la République! Vive la France!

Néhányat a legkedvesebb szereplőim közül a körülvágatlan nyers változatban azért megmutatok.