Aratás lesz, ne féljetek

Az aratás a Biblia óta állandó kultúrtörténeti toposz, és mivel a népéletnek is talán a legboldogabb, legkevésbé felhős pillanata, nem csoda, hogy oly sokféle megörökítése létezik a klasszikus és a modernebb kultúrában. Július vége van, az aratás dandárja; Péter-Pál napja szinte már el is feledve — “Aratás lesz, ne féljetek” olvasásának folytatása

Takarékosan végig

Úgy jártam, mint Don Giovanni: egy szobor vett rá arra, hogy megcselekedjek valamit. De persze engem nem a végsőkig palástolt félelem vezérelt, mint őt, hanem inkább az öröm. “Takarékosan végig” olvasásának folytatása

Fektében a lágyat

A “fekvő nő”, a szobrászat mindenkori hatalmas témája olyan archetípus, melyet felnevelt, megedzett, fölerősített az újkori és a modern festészet. Hellyel-közzel illeszkedett a huszadik század közepi művészeti normákhoz, ám ez az illeszkedés egyúttal bélyeget is sütött rá. Semleges dolog volt, a fennálló rendet legfeljebb frivolitásával karcolgatta vehemensebben, mint az “ülő nő”, az “álló nő”, az “olvasó nő” vagy a “dolgozó nő” — tovább

A pliszészoknya titka

A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. “A pliszészoknya titka” olvasásának folytatása

Jobbat nem tudsz találni

Aki figyelmesen olvasta előző sárospataki, Somogyi József 1986-os Rákóczi-lovasszobrával foglalkozó posztomat, észrevehette, hogy a felsőfokot egyszer sem használtam abban a szövegben. Ennek a tartózkodásnak a most soron következő lovasszobor az oka, amely néhány tucat méterre áll Somogyi munkájától, a vártól északra eső részen, a Sárospataki Képtár épülete előtt. “Jobbat nem tudsz találni” olvasásának folytatása

Új s új lovat

Az 1980-as évek közepén a hetvenedik éve körül és pályája végefelé járó Somogyi József olyan feladatot kapott, amilyenhez nagyon hasonló felkérésben 1968-ban, ötvenegy-két évesen, pályafutása középső szakaszában egyszer már részesült: a szigetvári Zrínyi Miklós-lovasszobor után bő másfél évtizeddel megbízták, készítsen monumentális lovas portrét II. Rákóczi Ferencről — ugyancsak reprezentatív történelmi környezetbe, a viszonylagos épségben fennmaradt sárospataki vár udvarába. “Új s új lovat” olvasásának folytatása