Szerző: csuhai

Minden. Amit csak el tudsz képzelni. Vagy amit én el tudok.

Gellérthegyi álmok

A gellérthegyi Jubileumi Park 1965-ben létesült. A park megépítése a korszak fontos  látványberuházásának számított, noha a korszak még egyáltalán nem ismerte ezt a szót; a felszabadulás 20. évfordulóját kívánták emlékezetessé tenni vele. A “felszabadulás” szót viszont nagyon is jól ismerték a magyarok, bár mélyebb értelmét nem nagyon firtatták, hiszen akkor saját felelősségüket is keresniük kellett volna, a magyarok pedig sok mindent csinálnak szívesen, de a saját felelősség keresése nem tartozik ezek közé. Bővebben

Sebemet minek is mutogattam

Ebben a posztban, előre szólok, idegen tollakkal fogok ékeskedni leginkább. Hosszabb idézet következik Ovidius Átváltozásokjából, a mű Kilencedik könyvének utolsó előtti, Byblis című fejezete olvasható itt, majdnem teljes egészében, Devecseri Gábor fordításában, amelybe Ferdinand Leenhoff (1841-1914) 1900-ban bronzba öntött, Biblis című neoklasszicista szobrának képeit illesztem. tovább

Veszi a kalapját

Végül úgy döntöttem, ezt az amszterdami szobrot nem teszem be nagy kalap-gyűjtésembe, noha valamiképpen a kalapos szobor esszenciája — de így talán rá tudom irányítani a figyelmet arra a publikálása óta oly sokat változott posztra, hogy már apja sem ismerné fel, ha nem foglalkozott volna vele annyira sokat és nem bővítgette volna folyamatosan. De ebbe nem akarok túlságosan belebonyolódni, mert nem fogok tudni könnyen kikeveredni belőle. “Veszi a kalapját” olvasásának folytatása

Jelenetek az állatok királyának életéből

Ha az ember sokat fényképez szobrokat, domborműveket, emléktáblákat, az évek során előbb-utóbb gyűlni kezdenek merevlemezén ennek a hamisítatlan urbánus tevékenységnek a melléktermékei. Utcaképek, épületrészletek, fák, domborművekbe ékelt gázkonvektorok, vicces feliratok, hülyéskedő-hasraeső járókelők, járművek, tűzcsapok, sínek, és aztán persze más szobrok is, olyanok, amelyeket először nem is akart lefényképezni. “Jelenetek az állatok királyának életéből” olvasásának folytatása

A szépen cigiző Weöres Sándor

P12704172014-05-16_18-18-56Székesfehérvár ezzel a domborműves emléktáblával emlékezett meg Weöres Sándorról, aki röviddel pécsi könyvtárigazgatósága után, a háborút követő hónapokban vezette a város múzeumát. Az emléktábla Nagy Benedek munkája, 2013 júniusában avatták az eredeti múzeumépület Országzászló térre néző “múzeumi panteonjában”. “A szépen cigiző Weöres Sándor” olvasásának folytatása

Beadja a derekát

Mindenki ismeri a viccet a Mókus őrsről, akik átvezettek egy öreg nénit a zebrán, mostan végig se mondom, de azért a kezdőmondat erejéig mégis felidézem, hiszen olyan poszt következik, amely eredetileg nem itt szeretett volna lenni, ám a szobrokkal foglalkozó előző két bejegyzés végül ide kényszerítette, és talán látni is fogjuk, miért. “Beadja a derekát” olvasásának folytatása

Lejaklózottan

Antal Károlyra, az 1909-ben született és 1994-ben elhunyt szobrászra igazán nem vonatkozik az, amivel oly sok bejegyzést kezdtem az elmúlt hónapokban. Őt bizony kortársai kifejezetten nagy becsben tartották. Pályája töretlenül indult, elvégezte az Iparművészeti Iskolát és a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, felnevelő mesterei, a pályán őt elindító legelső kollégái közé tartozott Mátrai Lajos György, Szentgyörgyi István és Ohmann Béla. 1934-35-ben ösztöndíjjal Rómában tartózkodott, hazatérte után a Százados úti művésztelep lakója lett. “Lejaklózottan” olvasásának folytatása