Minden második vasárnap összekészülök, délre ott vagyok a húgoméknál, együtt ebédelünk. Viszek valamit a gyerekeknek, előtte gondosan becsomagolom, a kicsomagolás a kicsiknek külön öröm. A sógorom kap egy könyvet, a húgom egy csokor virágot, de azt csak a buszról leszállva, a temetőnél veszem meg, ne kelljen végighurcolni a városon. Pliszírozott szoknya, sálkendő, kiskalap, a nerc a vállamra, és irány Szentimre. Még világos van, mikor újra itthon vagyok.
Vénséges vén volt a békakirály, fele birodalmát se tudta már bejárni. Kapóra jött volna neki egy kérő, aki megfejt valamilyen találós kérdést, és megszabadítja őt országának legalább attól a részétől, aminek végképp semmi hasznát nem veszi. De lánya sem volt, csak fiai, szerteszét a világban, mind a hatan kivétel nélkül jól nősültek, boldogan éltek valahol az Óperenciás tengeren is túl, ajtót se nyitottak az öregre. Hevert hát a békakirály, nyitott szemmel, bánatosan meredt maga elé, forgatta fejében a múltat, koronájáról évente töredeztek le az egykor szebb napokat látott ékkövek, és bizony még ma is ott szomorkodik egyfektő helyében, hacsak meg nem halt azóta.
Minden betű elhussant, mint csigák a csigaszedő nyugdíjasklubról szóló viccben, csak a sorban az utolsó, a Z maradt. Állt, ácsorgott egy ideig, azt hitte, véletlen tévedés lesz ez, kiegyenesedő félreértés, kiküszöbölhető csorba a mindennapok rejtélyesre rajzolt kriksz-krakszában. Jógagyakorlatok jártak a fejében, testhelyzetek, savászana, tudatállapot, összeértek fenn a fák. És jött az üzenet, X írt, persze, hogy ő, ki más. Ne várj. Szabad várni, nem tilos. Nincs semmi, de nem jövök. Ne várakozz.
Bekiabált a Tibi bá, hogy mindenki menjen hátra. Három percet kell kihúzni, aki nem érti, azt úgy kivágja a jövő héten, ordította, hogy a lába se éri a földet. Kidagadt az ér a homlokán. A gyerek meg elindult, én értem utol, tempósan, finoman becsúsztam, labda el, hozzá se értem, dehogy rúgtam én fel. Ugyan már. A bíró meg képes volt tizenegyest adni a semmiért.
Dőltek a nevetéstől. Felolvastam nekik, és egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni. Az elején tetszett ez, hogyne tetszett volna, még együtt nevetgéltem velük, de aztán elbizonytalanodtam, és végül, őszintén meg kell mondanom, már nagyon zavart. Úgy éreztem, engem röhögnek ki. Aztán arra kértem Maxot, égesse el az egészet. Nem égette el. Bogár lépjen nyitott szemedre, édes Maxom.
A hülyék heti adója, szokta mondani a lottóról az apám, de azért nem volt olyan hét, hogy ne fizette volna be. Már eljátszotta a szerencséjét. Még fiatal házasokként nyertek anyámmal egy biciklit a tárgynyereménysorsoláson. Egyikük sem tudott biciklizni, úgyhogy eladták, anélkül, hogy egyetlenegyszer is megérintették volna.
Aztán beültünk az egyetlen nyitva tartó kávéházba, fél 11 körül járt. Kettőnkön kívül nem volt vendég, az utca is üresen kongott a délelőtti verőfényben. A pincér azonnal hozta a gyűszűnyi, forró, méregerős presszókávét.
– Csodálkozom rajtad.
– Miért? Hogy nem rándult össze az arcom, és örömömben nem kiáltottam fel, hogy ez aztán a kávé?
– Igen. Mindenki odavolt eddig érte.
Rágyújtottam, kifújtam az első slukkot.
– Tudom fegyelmezni magam.
Kétfajta ember van. Az egyik Trabanttal kezdte, a másik kis Polskival. Az utak aztán elágaznak.
“Kétfajta” olvasásának folytatásaHa mondanák, nem hallanánk, nem is lenne rá elég ember. 10 millió mondja, 10 millió hallgatja, 10 millió megáll, 10 millió nem áll meg. Ha meg betűvel lenne kiírva, a külföldiek nem értenék, megállnának kérdezősködni. Mi nem, mi száguldoznánk akkor is, de lépten-nyomon félreolvasnánk. Megázni tilos? Nem tilos, ha ahhoz van kedved: ázz ronggyá. Magázni tilos? Azt maga sokkal jobban tudja. Megállni viszont tilos. Kék alapon piros körben piros iksz. Nincs megállás.
Az emberi életnek négy szakasza van, ezeket négy attribútum szimbolizálja: a Mászóka, a Jegygyűrű, a Gyümölcsöstál és a Kopasz Férfi. Légy fiatal vagy agg, nő, akár férfiú, tanult, éppenséggel tudatlan ember, ha a négy szakaszt cserélgeted, összekevered, megzargatod, bolondítod vagy csak egyet is elvétesz közülük, nem éred el célod, és boldogtalan leszel.
Csak a képre emlékezem 