Csábítgattam az unokatestvéremet, jöjjön ki hozzám Bécsbe, víz mellett élek, közel a zöld is, van fogorvosom, van fodrászom, és mert ez volt a mániája, hiszen ezt verte belé az apja, mindig elmondtam neki, jöjjön csak nyugodtan, csicsedli is lesz a farzsebben. Jut is, marad is, ne izguljon annyit már. Sosem jött, mindig csak izent, majd, majd. Most már se orvosom, se hajam, és nem igaz az sem, amit az öregek annyit hajtogattak. A víz nem boldogít.
A cím persze igazságtalan. Laborcz Ferenc 1965-ös Ülő munkás című szobra csakis címadásában, közvetlenebbül talán a témaválasztásban hasonul korához, minden egyébben már saját öntörvényű szobrászati pályájának rajza, ennek a haladványnak a pillanatnyi állapotrögzítése, életének utolsó bő évtizedében, az 1971-es váratlan halálát megelőző években pedig határozott elkülönülés az egyébként érvényes kánontól.
Az 1930-ra hárommillió-kilencszázezer pengős költségvetésből felépített Szent Domonkos (ma Cházár András) utcai buszforgalmi telep a budapesti buszközlekedés a húszas években megindult növekedésének köszönheti a létét. A főváros a garázs leendő helyszínének, az egykori Lóversenytér egyik szegletének kijelölése után eredetileg pályázatot írt ki, ez azonban résztvevő pályázó hiányában eredménytelen maradt.
Bencsik István Libikóka című alumíniumszobrát figurális pályaszakasza legelején, 1958-ban állították fel Gyulán, a Vár és a fürdők közötti parkocskában. A szobrász, utóbb generációk mestere, a céhhez mérve igen fiatal, 27 éves volt ekkor. A különös architektúrájú szobor friss volt születése idején, és friss maradt mind a mai napig, talán azért, mert közelebbi témáját, a hintázást, valójában két fiatal teremtés önfeledt-szerelmes egymásba kapaszkodását és egyensúlyozását olyan magátólértetődőséggel, mégsem közhelyesen fogalmazta meg. A városnak ezt a részét isten is arra teremtette, hogy szobrokkal tömjék tele — hála a diadalmaskodó jóízlésnek, mégsem ez történt az elmúlt több mint ötven évben. Bencsik nagyjából életnagyságú szobra egyedül áll a zöldterület közepén, szinte kiköveteli a körüljárást, megszemlélését minden oldalról, aprólékosan, és nincs is mit tenni, körbe-körbe kell menni körülötte.
“Egyszer fent, máskor lent, mindig ugyanúgy” olvasásának folytatása
1988-ban gondolták róla úgy, hogy elég volt neki ennyi.
“Eluntam a labdát meg az álldogálást” olvasásának folytatása
Ezzel a bejegyzéssel régi adósságomat törlesztem, hiszen Győri Dezső balatonboglári Tornászlányát a blog indulásakor megígértem, az árnyék mellett a szobor háromalakos ősváltozata is régóta a blogon látható. A boglári szoborral két egymást követő nyarat pepecseltem el. 2012 nyarán igazán élénken foglalkoztatott az angyal-problematika, melybe ez a mai szemmel nézve inkább vaskos, erőteljes tornászlány a maga szépséges légiességével tökéletesen beleillett. Ám az akkori képeimmel elégedetlen voltam. Szerencsére idén júliusban alkalmam volt újra többször, több napszakban is végigfényképezni. Klasszikus körbe-körbe következik, elsősorban a Bogláron álló magányos tornászlányról — a történet azonban elválaszthatatlan a Népstadion-beli hármas kompozíciótól.
Engem is elkapott a Facebookon újabban meghonosodott évfordulós láz. Török Richárd 1954. július 31-én született, még csak 59 éves lenne ma; fiatalon, 39 évesen halt meg. Nemzedékének legtehetségesebb alakja volt. Különösen kiemelkedő Szent István szobra, mely a 2000-es év nagy Szent István szoborállítási dömpingje idején került a helyére Pannonhalmán, és a legjobb újabban készített Szent István-ábrázolás.
Záhorzik Nándor Ülő nő (Női figura, Napozó nő; sokféle címe van forgalomban) című szobrát 1965-ben állították fel Egerben, a kórház bejárata előtti kis parkban. Másfajta autóforgalomra tervezték, és mint oly sok díszítőszobrot, ezt is vízzel teli medencébe gondolta el létrehozója. “Ráfordulni a nőre” olvasásának folytatása
11. Mathieu Mole, 12. Anne Robert Jacques Turgot, 13. Samuel Bernard, 14. Jean de La Bruyère, 15. Suger (Suger de Saint-Denis), 16. Jacques-Auguste de Thou, 17. Louis Bourdaloue, 18. Jean Racine, 19. [Voltaire, lepelben, azonosíthatatlanul], 20. Jacques-Bénigne Bossuet
21. Nicolas de Condorcet, 22. Denis Papin, 23. Sully, 24. Sébastien Le Prestre de Vauban, 25. Antoine Lavoisier, 26. Michel-Richard de Lalande, 27. François Michel Le Tellier de Louvois, 28. Saint Simon, 29. Jean de Joinville, 30. Esprit Fléchier
31. Philippe de Commynes, 32. Jacques Amyot, 33. Pierre Mignard, 34. Jean Baptiste Massillon, 35. Du Cerceau, 36. Jean Goujon, 37. Claude Lorrain, 38. Gretry, 39. Jean-François Regnard, 40. Jacques Coeur
41. Marigny, 42. André Chénier, 43. Keller, 44. Antoine Coysevox, 45. Jean Cousin, 46. André Le Nôtre, 47. Clodion, 48. Germain Pilon, 49. Ange-Jacques Gabriel, 50. Antoine Lepautre
51. L’Hôpital, 52. Jacques Lemercier, 53. René Descartes, 54. Ambroise Paré, 55. Richelieu, 56. Michel de Montaigne, 57. Jean Antoine Houdon, 58. Étienne Dupérac, 59. Jean de Brosse, 60. Jean-Dominique Cassini
61. Henri François D’Aguesseau, 62. Jules Hardouin Mansart, 63. Nicolas Poussin, 64. Gérard Audran, 65. Jacques Sarazin, 66. Nicolas Coustou, 67. Eustache Lesueur, 68. C. Perrault, 69. Thibault de Champagne, 70. Pierre Puget
“Ó, azok a csodálatos férfiak: a Louvre dicsköre” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 