Sosem rejtettem véka alá, hogy ennek a szobros blognak az egyik főszereplője Kovács Ferenc, az 1926 szeptemberében Kiskunfélegyházán született és Budapesten 1990 januárjában elhunyt szobrász. Abban az értelemben biztosan főszereplő ő, hogy az 1945–1990 közötti korszak magyar szobrászai közül az ő pályafutása testesíti meg vagy teljesíti be legradikálisabban és legvisszavonhatatlanabbul a figuralitás felől az elvontabb absztrakció felé megtett váltást. Erről a váltásról, és akár a radikalitásáról is, természetesen volt tudomásom akkoriban, mikor róla még 2017-ben első, “…mindent lerombol, mégse mindent öl meg…” című, a címzésben egy Áprily Lajos fordította Lermontov-sort felhasználó pályaképemet írtam, és ezt a tudomásomat nem is rejtettem véka alá — aki most megnyitja, láthatja, borítóképül “modern” korszakának egyik legismertebb, legexponáltabb helyen látható alkotását, a veszprémi Kossuth Lajos utcán álló díszkútját használtam.
“A véka alól — Kovács Ferenc 2.0” olvasásának folytatásaCímke: Kovács Ferenc
Között
Egy fényképekkel operáló szobros blog működésének alapfeltétele a folyamatos fényképezés. Márpedig ebben én augusztusi bulgáriai utazásom óta nagy szünetet hagytam, módszeresen és sokoldalúan mindössze négy-öt szobrot fényképeztem le 2023 második felében.
“Között” olvasásának folytatásaÜlve-főve
Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatása“…mindent lerombol, / mégse mindent öl meg…”
Furcsa, hogy Kovács Ferencről, akinek szobrait a blog kezdete óta szorgosan gyűjtögetem, mind ez idáig nem írtam külön bejegyzést. Pedig a gyűjtögetésből, az alább következő képek dátumaiból is jól látszik, pályája és köztéri életműve régóta élénken foglalkoztat. ““…mindent lerombol, / mégse mindent öl meg…”” olvasásának folytatása
Gondolatok a könyvtárban
Főné és Mellékné régi könyvet bújnak a könyvtárban. Fiatalok még, bár mindketten házasok. Főné töri meg a csöndet végül.
— Nekem nagyon hiányzik.
— Ige… Nekem is.
Olvasni
Amihez persze nem elég pusztán az akarat. “Olvasni” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 