Kategória: Írások

Heverni holtig

Vénséges vén volt a békakirály, fele birodalmát se tudta már bejárni. Kapóra jött volna neki egy kérő, aki megfejt valamilyen találós kérdést, és megszabadítja őt országának legalább attól a részétől, aminek végképp semmi hasznát nem veszi. De lánya sem volt, csak fiai, szerteszét a világban, mind a hatan kivétel nélkül jól nősültek, boldogan éltek valahol az Óperenciás tengeren is túl, ajtót se nyitottak az öregre. Hevert hát a békakirály, nyitott szemmel, bánatosan meredt maga elé, forgatta fejében a múltat, koronájáról évente töredeztek le az egykor szebb napokat látott ékkövek, és bizony még ma is ott szomorkodik egyfektő helyében, hacsak meg nem halt azóta.

békakirály

Tilosavá

Minden betű elhussant, mint csigák a csigaszedő nyugdíjasklubról szóló viccben, csak a sorban az utolsó, a Z maradt. Állt, ácsorgott egy ideig, azt hitte, véletlen tévedés lesz ez, kiegyenesedő félreértés, kiküszöbölhető csorba a mindennapok rejtélyesre rajzolt kriksz-krakszában. Jógagyakorlatok jártak a fejében, testhelyzetek, savászana, tudatállapot, összeértek fenn a fák. És jött az üzenet, X írt, persze, hogy ő, ki más. Ne várj. Szabad várni, nem tilos. Nincs semmi, de nem jövök. Ne várakozz.

DSC_25982013-03-27_15-36-44_

Ért

bíró Judenplatz

Bekiabált a Tibi bá, hogy mindenki menjen hátra. Három percet kell kihúzni, aki nem érti, azt úgy kivágja a jövő héten, ordította, hogy a lába se éri a földet. Kidagadt az ér a homlokán. A gyerek meg elindult, én értem utol, tempósan, finoman becsúsztam, labda el, hozzá se értem, dehogy rúgtam én fel. Ugyan már. A bíró meg képes volt tizenegyest adni a semmiért.

Kafka és a haverok

Dőltek a nevetéstől. Felolvastam nekik, és egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni. Az elején tetszett ez, hogyne tetszett volna, még együtt nevetgéltem velük, de aztán elbizonytalanodtam, és végül, őszintén meg kell mondanom, már nagyon zavart. Úgy éreztem, engem röhögnek ki. Aztán arra kértem Maxot, égesse el az egészet. Nem égette el. Bogár lépjen nyitott szemedre, édes Maxom.

DSC_31002011-04-22_18-17-23

Szűz kéz

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hülyék heti adója, szokta mondani a lottóról az apám, de azért nem volt olyan hét, hogy ne fizette volna be. Már eljátszotta a szerencséjét. Még fiatal házasokként nyertek anyámmal egy biciklit a tárgynyereménysorsoláson. Egyikük sem tudott biciklizni, úgyhogy eladták, anélkül, hogy egyetlenegyszer is megérintették volna.

“Szűz kéz” olvasásának folytatása

Piros

Kép

Aztán beültünk az egyetlen nyitva tartó kávéházba, fél 11 körül járt. Kettőnkön kívül nem volt vendég, az utca is üresen kongott a délelőtti verőfényben. A pincér azonnal hozta a gyűszűnyi, forró, méregerős presszókávét.

– Csodálkozom rajtad.

– Miért? Hogy nem rándult össze az arcom, és örömömben nem kiáltottam fel, hogy ez aztán a kávé?

– Igen. Mindenki odavolt eddig érte.

Rágyújtottam, kifújtam az első slukkot.

– Tudom fegyelmezni magam.

A partitúra és a jó fül

Balassa Péter A másik színház című kötetéről

Balassa_1
Balassa Péter. Tóth László felvétele, 1994

[Ez megint csak korai írás, 1990 februárjában jelent meg az Alföldben, nem kell hozzátennem, ahogyan semelyik fiatalkorú értekezőnek sem kell hozzátennie akár már néhány hónappal írása megjelenése után, hogy ma egészen másképp írnám meg. Arra nem emlékszem már, a címe miért nem a verssor-szerűbb, trocheikus A jó fül és a partitúra lett; pedig amíg most elő nem kerestem, így emlékeztem rá. “A partitúra és a jó fül” olvasásának folytatása

Ulysses-nap

Rajongásomba, jól emlékszem, a kezdetektől fogva vegyült egy pontosan megfogalmazható apróság, ami érezhetően zavart, s így azonnal nagyra is növekedett. A zavar oka az a felismerés volt, hogy az Ulyssest nem a félreértés, hanem inkább a leegyszerűsítő felületesség fogja körül. Nem a könnyű és nehéz irodalomról szóló, évtizedek óta tartó polémiára gondolok, bár tény – Szerb Antal világirodalom-történetének az Ulyssesre vonatkozó gunyoros passzusát tiszteletben tartva –, hogy a leegyszerűsítő felületesség áldatlan hatását e tekintetben is kifejtette, nem abban a nagyságrendben ugyan, amiről alább szó lesz – de ez a felületesség a könnyű és a nehéz különválasztásának értelmében is ott bujkált az Ulysses mögött.

DSC_74862011-07-26_20-10-56_
Veres Gábor szombathelyi Joyce-szobrának részlete; 2004 óta áll a Fő tér 40. számú épületének falánál. Az egyetlen magyarországi Joyce-szobor.

“Ulysses-nap” olvasásának folytatása

Zene helyett

Létezik egy fénykép a már középkorú Dmitrij Sosztakovicsról, valamikor 1961-ből: a félprofilban álló zeneszerző szája bal sarkából hosszú cigaretta mered előre, vastag szemüvege mögül összeráncolt homlokkal, érzékelhető feszültséggel szegezi tekintetét a két kézzel maga elé tartott lepedőnyi újság hátoldalára. Más korban vagy más országban a lehető legcivilebb képnek számítana ez: valaki, történetesen korszakának egyik legragyogóbb elméje újságot olvas – a Sosztakovicsról ránk maradt képek között a hivatalos vagy ceremoniális alkalmakat, helyzeteket megörökítő fotókkal szemben az ilyen spontánabb pillanatok amúgy is kisebbségben vannak.

Sosztakovics_2_

“Zene helyett” olvasásának folytatása