A “fekvő nő”, a szobrászat mindenkori hatalmas témája olyan archetípus, melyet felnevelt, megedzett, fölerősített az újkori és a modern festészet. Hellyel-közzel illeszkedett a huszadik század közepi művészeti normákhoz, ám ez az illeszkedés egyúttal bélyeget is sütött rá. Semleges dolog volt, a fennálló rendet legfeljebb frivolitásával karcolgatta vehemensebben, mint az “ülő nő”, az “álló nő”, az “olvasó nő” vagy a “dolgozó nő” — tovább
Kategória: Szobrok
A pliszészoknya titka
A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. “A pliszészoknya titka” olvasásának folytatása
Jobbat nem tudsz találni
Aki figyelmesen olvasta előző sárospataki, Somogyi József 1986-os Rákóczi-lovasszobrával foglalkozó posztomat, észrevehette, hogy a felsőfokot egyszer sem használtam abban a szövegben. Ennek a tartózkodásnak a most soron következő lovasszobor az oka, amely néhány tucat méterre áll Somogyi munkájától, a vártól északra eső részen, a Sárospataki Képtár épülete előtt. “Jobbat nem tudsz találni” olvasásának folytatása
Új s új lovat
Az 1980-as évek közepén a hetvenedik éve körül és pályája végefelé járó Somogyi József olyan feladatot kapott, amilyenhez nagyon hasonló felkérésben 1968-ban, ötvenegy-két évesen, pályafutása középső szakaszában egyszer már részesült: a szigetvári Zrínyi Miklós-lovasszobor után bő másfél évtizeddel megbízták, készítsen monumentális lovas portrét II. Rákóczi Ferencről — ugyancsak reprezentatív történelmi környezetbe, a viszonylagos épségben fennmaradt sárospataki vár udvarába. “Új s új lovat” olvasásának folytatása
Mint sült galamb a tátott szájba
Ez a poszt az itt következő három tucat képpel nyugodtan belefért volna a Nagy Oroszlánposztba, úgy alakult azonban, hogy azzal már készen voltam, mikor a tél közepén eljutottam két napra Amszterdamba. Királyság fővárosa, noha nem az uralkodó székhelye — így vagy úgy az oroszlánnak látatlanban is nagy becsben kell állnia Amszterdamban. Várakozásaimban nem csalódtam. “Mint sült galamb a tátott szájba” olvasásának folytatása
Derékhaddelhadd
Talán meg fogja bocsátani e poszt olvasója nekem az első olvasásra valószínűleg keresettnek ható címet, de végül hiába igyekeztem, semmi kifejezőbbet nem találtam arra, ami itt következik. A Lejaklózottan cím néhány hónapja egyszer bejött már — arra gondoltam, akkor ez az izlandi bányásztelepülésnek való nevet rejtő cím is működni fog. Hiszen Kerényi Jenő négy egyalakos szobra van soron, és ha az olvasó belekezd a szó etimológiai felfejtésébe, és közben nézegeti a képeket is, rögtön érteni fogja, miért ezt a címet választottam. “Derékhaddelhadd” olvasásának folytatása
Az édeni és a semmi közt mégiscsak kell lennie valaminek
Egyáltalán nem hiszem, hogy azzal kéne kezdenem, Siófokhoz szoros gyerekkori szálak fűznek. Pedig a vállalat üdülőjének jóvoltából, ahol anyám dolgozott, öt-hat éves koromtól majdnem tizennyolc éves koromig, 1966-tól úgy 1979-ig minden évben két hetet, az iskolaidőt közvetlenül követő gyerekturnusoknak köszönhetően gyakran kétszer két hetet is eltöltöttem a városban. tovább
Lehull a lepel
Nehéz az élet. Ha szobrot fényképezünk, nemcsak a nap és az évszakok változására kell figyelemmel lennünk, nemcsak arra tehát, hogy milyen szögből milyen fényt kap egy-egy szobor vagy hogy takarja-e már a dús tavaszi növényzet — néha egyéb, nem a csillagászat vezérelte körülményekre is. “Lehull a lepel” olvasásának folytatása
Hiányzik Maillol
Hiányzik bizony. Amikor 2008 júniusában először (és azóta is utoljára) Párizsban jártam, még egyáltalán nem számítottam szoborvadásznak. Fényképeztem persze szobrokat, de nem mentem utánuk, nem kerestem őket, nem másztam át kerítéseken, nem könyörögtem kapu- és biztonsági őröknek, nem szereztem meg eltűnő közös képviselők és homályba vesző cégvezetők elérhetőségeit, nem törtem át pedellusok és őrkutyák védővonalán, és ha utamba akadt egy-egy szobor, nem fényképeztem körbe őket, nem fotóztam le módszeresen a részleteiket. tovább
Gellérthegyi álmok
A gellérthegyi Jubileumi Park 1965-ben létesült. A park megépítése a korszak fontos látványberuházásának számított, noha a korszak még egyáltalán nem ismerte ezt a szót; a felszabadulás 20. évfordulóját kívánták emlékezetessé tenni vele. A “felszabadulás” szót viszont nagyon is jól ismerték a magyarok, bár mélyebb értelmét nem nagyon firtatták, hiszen akkor saját felelősségüket is keresniük kellett volna, a magyarok pedig sok mindent csinálnak szívesen, de a saját felelősség keresése nem tartozik ezek közé. Bővebben
Csak a képre emlékezem 