Kategória: Szobrok

Vizesre nagyítva

Köztudomású, hogy Mikus Sándor, a huszadik század magyar köztéri szobrászatának sok nagy alakjához hasonlóan, szegény sorból származott. Eredetileg műszerészként kezdett dolgozni az újpesti Egyesült Izzóban, ahol a gyár főmérnöke, Pfeifer Ignác felfigyelt a fiatal munkás rendkívüli rajzkészségére, és anyagilag is támogatta őt abban, hogy Olaszországba utazzon művészeti tanulmányokat folytatni; bővebben

Függőkert

Van Bécsben, a Károly tér nyugati oldalán, a Kunsthallétól pár lépésre a belváros és az Operaház felé a teresedésnek egy kis csücske, ahol minden évben lehetőséget kap egy-egy kortárs művész, hogy installációt helyezzen el a területen. A sorozatot a Kunsthalle Wien szervezi, a többnyire efemer, a land-art körébe vágó alkotások néhány hétig láthatóak csak. “Függőkert” olvasásának folytatása

Mert nints rajtam rokola

Élek-halok az 1961-ben készült/felavatott szobrokért. Nem azt mondom, hogy ellenállhatatlan vonzalom ez, de másképpen dobban meg a szívem, ha azt látom egy talapzaton: 1961.  tovább

Sötétség délben

Három sípoló, táncoló, egy méternél nem magasabb alak a Városligeti fasor egyik épületének homlokzatán. Valamikor négyen lehettek, de ma már csak három táncol és furulázik közülük, kettő a kiugró rizalit párkányának két szélén, egy jobb oldalt, a homlokzat sarkán. A negyedik faun és megalkotójuk kiléte tovatűnt valahol a történelem útvesztőiben. “Sötétség délben” olvasásának folytatása

Szemedből olvasom, ha könyvből nem hagyod

R. Kiss Lenke mindössze tizenhárom hónappal volt idősebb, mint öccse, a Kádár-korszak egyik legfoglalkoztatottabb köztéri szobrászának számító Kiss István. Pályája viszont nagyjából fél évtizeddel később indult, a család még a háborús években Magyarországra települt a Biharság a román határ túlfelén elhelyezkedő, mindkettejük elemi iskolai éveinek színhelyéhez, Nagyszalontához közel eső kis falujából, Illyéről. Kiss István elkezdte tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, melyet nővére néhány évvel később, 1951-57 között végzett el. “Szemedből olvasom, ha könyvből nem hagyod” olvasásának folytatása

Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más

Az utolsó négy júniusi bejegyzésem (két favicc és két Röviden mondd) szándékom szerint megelőlegezte ezt a mostani posztot, melyet régebben megígértem, és amelyben olyasmiről lesz szó, amivel a blogban korábban is foglalkoztam. Mivel hatalmas nagy téma ez, azt hiszem, a Népstadion dromoszának szoborparkja ügyében nem is ez a mostani lesz az utolsó szavam. “Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más” olvasásának folytatása

Csak ő meg én, és ő meg ő

Az 1925-ben Ózdon született, az általában éltes korú szobrászokhoz képest nagyon fiatalon, 59 éves korában Szentendrén elhunyt Kucs Béla talán nem tartozott a hatvanas-hetvenes évek nagy újítói közé; köztéri szobrai az ötvenes évektől kezdve többnyire szabatosan megformált zsánerdaraboknak számítottak, és ezt a vonásukat, a megbízható szabatosságot mindvégig megtartották. Egyszerű megfogalmazású ülő/fekvő/térdelő nőfigurái, klasszikusabb munkás- vagy bányászábrázolásai szép számmal láthatók szerte az országban. “Csak ő meg én, és ő meg ő” olvasásának folytatása