Vagy nem. Mert hogy a figurális szobrászatnak éppen az a lényege, hogy csak egyetlen pillanatot tud megmutatni egy mozdulatsorból, az előzőekre vagy az azt követőkre a néző legfeljebb következtet, asszociál, konfabulál, kitalációkba bocsátkozik velük kapcsolatban — az itt következő három szobornak pedig éppen az összekapaszkodás a hangsúlyos mozzanata, két kéz és kar eltéphetetlennek ható, a testtartás beállítását ellensúlyozó, valóban egyetlen pillanatra korlátozódó összefonódása. tovább
Címke: Laborcz Ferenc
Mert nints rajtam rokola
Élek-halok az 1961-ben készült/felavatott szobrokért. Nem azt mondom, hogy ellenállhatatlan vonzalom ez, de másképpen dobban meg a szívem, ha azt látom egy talapzaton: 1961. tovább
Csak ő meg én, és ő meg ő
Az 1925-ben Ózdon született, az általában éltes korú szobrászokhoz képest nagyon fiatalon, 59 éves korában Szentendrén elhunyt Kucs Béla talán nem tartozott a hatvanas-hetvenes évek nagy újítói közé; köztéri szobrai az ötvenes évektől kezdve többnyire szabatosan megformált zsánerdaraboknak számítottak, és ezt a vonásukat, a megbízható szabatosságot mindvégig megtartották. Egyszerű megfogalmazású ülő/fekvő/térdelő nőfigurái, klasszikusabb munkás- vagy bányászábrázolásai szép számmal láthatók szerte az országban. “Csak ő meg én, és ő meg ő” olvasásának folytatása
Mit lát a szobor?
Azt látja, aki őt látja, hangzana a hegeli válasz. Mégsem egészen így van. Ez a poszt voltaképpen emlékeztető — tavaly májusban, mikor elindult a blog, még úgy gondoltam, elegendőek lesznek a képek, de ahogy az ember öregszik, úgy látszik, egyre többet dumál. Idén újra eljutottam Pécsre, az Uránvárosba, Laborcz Ferenc Játszó gyermekek című, 1962-ben készült, 1964-ben felállított kútszobrához.
Mindég szilajabban pörög ujja
A Laborcz Ferenc egyalakos álló szobrai közül válogató, három darabból álló sorozat utolsó részéhez értem, visszafele haladva az időben, 1969-től egy 1967-es megállóval a hatvanas évtized elejére jutottunk, egészen pontosan 1963-ba: a Kígyóölő következik Budán, a Rózsadomb aljában, a téglafalhomlokzatos II. kerületi rendőrkapitányság előtt. “Mindég szilajabban pörög ujja” olvasásának folytatása
Csak úgy csinál
Mintha nem tudná, hogy legalább száz éve várok rá. Nagyon szép, de a haja nem lobog, és sötét ruhában én bújok át a kerítésen, hogy lássam. Tényleg így voltam ezzel a szoborral, Laborcz Ferenc Diszkoszvetőjével, ahogy a Pál Utcai Fiúk énekli, mint a kisgyerek: legalább száz éve mindent tudtam róla, vártam rá, de a valóságban csak idén március végén láttam először. “Csak úgy csinál” olvasásának folytatása
Hogy a lába sem éri a földet
Talán ildomtalanság rögtön a címben lelőni a poént, a gesztus, a lelövés viszont magyarázatot kíván, és ez a magyarázat lesz végül maga a dolog. Laborcz Ferenc — ő ennek a blognak, a “Laborcz Ferenc” címkére kattintva láthatjuk, amúgy is az egyik főszereplője — három szobra következik három posztban, három egyszerű, egyalakos szobor a művész legfontosabb alkotói korszakából, az 1960-as évekből, időrendben visszafele haladva. “Hogy a lába sem éri a földet” olvasásának folytatása
Vegyészek
Ritkaság, hogy egy szoborról készült fotót közel az eredeti méretben töltök fel — ezúttal ez történik, aki kíváncsi rá, kinagyíthatja, közelebbről megnézheti részleteit, elgyönyörködhet benne hosszan. Ráadásul nem is szobor, dombormű inkább, nem lehet körbejárni, igazából egyetlen nézete van: ez, ami itt látható.
A kalap
Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.
A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása
Ültében a legyet
A cím persze igazságtalan. Laborcz Ferenc 1965-ös Ülő munkás című szobra csakis címadásában, közvetlenebbül talán a témaválasztásban hasonul korához, minden egyébben már saját öntörvényű szobrászati pályájának rajza, ennek a haladványnak a pillanatnyi állapotrögzítése, életének utolsó bő évtizedében, az 1971-es váratlan halálát megelőző években pedig határozott elkülönülés az egyébként érvényes kánontól.
Csak a képre emlékezem 