Címke: Népstadion

Két Dózsa, egy Somogyi

A számok persze azonnal problémát jelentenek. Igazából arról van szó, hogy Somogyi József tizenöt év különbséggel két Dózsa György-szobrot is készített, mindkettőt Ceglédre, a második kiszorította helyéről az elsőt, ami kétségtelenül rendhagyó történet — arról, hogy a második ábrázolás egy helyett két alakos lett, és ezt a bejegyzés címében nem tudom kellő mértékben érzékeltetni, igazán nem tehetek.

“Két Dózsa, egy Somogyi” olvasásának folytatása

Kezdődik

Mindig ezzel a szoborral szoktam emlékezetessé tenni, ha valamilyen nagyobb nemzetközi futballverseny a nagyvilágban kezdetét veszi — Mikus Sándor az egykori Népstadion szoborkertjében felállított szobrával, a Labdarúgókkal, amely megszületése óta mind a mai napig a legjobb focistaszobor szerte Magyarországon. A mostani mód mégis új az eddigiekhez képest, hiszen körbeforgó animációt eddig egyszer sem csináltam róla, továbbá szinte maga a szobor is új, és ebben benne van az örömöm: az újonnan felépített Puskás Arénából nem tűntek el ezek a böhöm szocreál szobrok, a stadion 2019-es megnyitása óta a hibátlanul felújított szobrot viszont most, a fényképezéskor volt először alkalmam közelről látni.

“Kezdődik” olvasásának folytatása

Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól

A Mátrix című film második része után persze sokkal áramvonalasabb lennék, ha a “reloaded” szót írtam volna címként, vagy akár annak magyar változatát, az “újratöltvé”-t, esetleg a GPS által unos-untalan ismételt “újratervezést”-t, de hát ígérem, áramvonalasnak elég áramvonalas leszek így is. “Újra — Rétfalvi Sándor budapesti épületszobrairól” olvasásának folytatása

Féltérden, guggolva

Tiszaújváros nekem az ígéret földje, nagyon úgy fest. Mióta tavaly nyáron, a Várady Sándor lányszobráról szóló bejegyzésemben megígértem további szobrokat a városból, Ungvári Lajos Napozó nője után ez a most következő Makrisz-szobor, a Fésülködő nő már a második beteljesülő tiszaújvárosi ígéretem lesz.  tovább olvasom

Mindennapi tenyerünket

Nem akartam igazságtalan lenni a Medgyessy Ferenc nyomdokaiban járó magyar népi szobrászat Andrássy Kurta János és Somogyi Árpád melletti legjelentősebb mesterével, Szabó Ivánnal (1913–1998). bővebben

A pliszészoknya titka

A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. “A pliszészoknya titka” olvasásának folytatása

Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más

Az utolsó négy júniusi bejegyzésem (két favicc és két Röviden mondd) szándékom szerint megelőlegezte ezt a mostani posztot, melyet régebben megígértem, és amelyben olyasmiről lesz szó, amivel a blogban korábban is foglalkoztam. Mivel hatalmas nagy téma ez, azt hiszem, a Népstadion dromoszának szoborparkja ügyében nem is ez a mostani lesz az utolsó szavam. “Arcod porcelán, kezed-lábad fa-cövek, bábú vagy te, semmi más” olvasásának folytatása

Tornateremből az angyal

Ezzel a bejegyzéssel régi adósságomat törlesztem, hiszen Győri Dezső balatonboglári Tornászlányát a blog indulásakor megígértem, az árnyék mellett a szobor háromalakos ősváltozata is régóta a blogon látható. A boglári szoborral két egymást követő nyarat pepecseltem el. 2012 nyarán igazán élénken foglalkoztatott az angyal-problematika, melybe ez a mai szemmel nézve inkább vaskos, erőteljes tornászlány a maga szépséges légiességével tökéletesen beleillett. Ám az akkori képeimmel elégedetlen voltam. Szerencsére idén júliusban alkalmam volt újra többször, több napszakban is végigfényképezni. Klasszikus körbe-körbe következik, elsősorban a Bogláron álló magányos tornászlányról — a történet azonban elválaszthatatlan a Népstadion-beli hármas kompozíciótól.

“Tornateremből az angyal” olvasásának folytatása