Minden szobornak van egy titka. Ennek is, ami most következik, pedig ez nem is egyetlen szobor. Úgy lenne illendő, hogy két titkuk legyen, de egyelőre csak egyről tudok, azon osztoznak. Pásztor János két balatoni alakját 1941-ben, a balatonfüredi kikötő megépítésekor állították fel a helyén, “Így mutatja fogsorát” olvasásának folytatása
Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés
Egész gyerekkorom az irodaszerek bűvöletében telt el. Anyám egy állami épülettervező vállalat adminisztrátoraként dolgozott, a munkahelyén töltött harminc éve alatt szép lassan végigjárta a szamárlétrát, de nem úgy, ahogy ez a szókép magában szokta foglalni a felemelkedést, hanem éppen fordítva. Valamikor, fiatalon, az igazgatói titkárságon kezdte, a nyugdíj előtti évekre jutott el a 8-tól fél 5-ig tartó irodai munkakör repetitív félhomályába. Tervstatisztikus, vágtam rá mindig büszkén, magam sem értve a szót, ha az iskolában megkérdezték, és ez a tudatomban harmonikusan egészítette ki apám foglalkozását, a sokkal valóságosabb és elképzelhetőbb, senkinek tovább magyarázni nem szükséges tehergépkocsi-sofőrt. “Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés” olvasásának folytatása
Miért?
Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened
Kerényi Jenő munkásságában az anya-gyermeke párosok mellett talán a leggyakoribb zsáner a fekvő nőalak; nemcsak kisplasztikai munkáiban, megrendelésre készült monumentális köztéri alkotásaiban is sokszor visszafordult ehhez a pályája legelején fölbukkant, kedves témájához.
“Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened” olvasásának folytatása
Meggurítani
Az egyes arra való, hogy az ember meggurítsa az autót. A hármas arra, hogy meggyőződjünk, a kuplungtárcsa rendben van-e: ha megpróbálunk álló helyzetből hármasban indulni, és a motor lefullad, még van időnk. Ötös nem volt azokon az autókon, amiken tanultunk vagy amilyenekre reményünk látszott. A “Kapcsold az ötödik sebességet” slágercím volt, nyugati autók ritka tulajdonosainak szóló szlogen.
Most már
Most már, úgy érzem, valamit nekem is le kell tennem az asztalra.
Leoš, a profi
Amikor nyugdíjba mentem, hónapokig nem találtam a helyem. Eljártam a könyvtárba, egy idő után már mindennap megfordultam ott, megismerkedtem pár emberrel, beszélgettünk erről-arról, és végül megalakítottuk a Leoš Janáček Kört. Azért őt választottuk névadónak, mert ő hajlott korára virágzott ki, túl volt a hatvanon, mikor az első sikerei érték. Mifelénk különben sok minden el van nevezve róla, ő a mi igazi hírességünk. Büszkék vagyunk rá. Hozzáteszem, egy derék fiatal író, Milan Kundera évekkel később nagyon szépen írt róla. Én versírásra adtam a fejem vénségemre, de erről most nem szívesen beszélnék.
Mit lát a szobor?
Azt látja, aki őt látja, hangzana a hegeli válasz. Mégsem egészen így van. Ez a poszt voltaképpen emlékeztető — tavaly májusban, mikor elindult a blog, még úgy gondoltam, elegendőek lesznek a képek, de ahogy az ember öregszik, úgy látszik, egyre többet dumál. Idén újra eljutottam Pécsre, az Uránvárosba, Laborcz Ferenc Játszó gyermekek című, 1962-ben készült, 1964-ben felállított kútszobrához.
Hogy lett volna
És mozdulatlan álmodozva fekszem
Ebben a jórészt a szocmodern köztéri magyar szobrászattal foglalkozó blogban előbb vagy utóbb Tar Istvánnak (1910-1971) kell következnie. Teljesüljön be tehát az előbb-utóbbok mindenkori sorsa, és legyen ez az előbb/utóbb: most. tovább
