Rimanóczy Gyula műve, a két világháború közötti modern magyar építészet időtálló alkotása, az egykori erzsébetvárosi Postapalota, szabatos nevén Budapesti Postaigazgatóság és Erzsébet Automata Távbeszélő Központ 1937 és 1939 között épült fel. “Portré házam falán” olvasásának folytatása
Tíz év múlva; egy elfelezett vajdajános
Parti Nagy Lajos ötvenedik születésnapjára
[Az itt olvasható írás tíz évvel ezelőtt, 2003 októberében hangzott el a budapesti Szlovák Intézetben, apropóját nemcsak Parti Nagy Lajos ötvenedik születésnapja adta, hanem az is, hogy ebből az alkalomból a pozsonyi Kalligram folyóirat őt köszöntő összeállítást jelentetett meg (az akkori időkben, a kétezres évek elején Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Pályi András kerek évfordulóján is hasonlóképpen járt el). A felkérésem arra szólt, hogy az ünnepelt méltatása mellett mutassam be röviden ezt a Kalligram-számot is.
“Tíz év múlva; egy elfelezett vajdajános” olvasásának folytatása
Pest városát ujjá. Zeke Gyula könyve elé
[Ez az írás 1995. március 8-i keltezésű, az Írók Boltjában hangzott el, Zeke Gyula Idősb hölgy három ujja vállamon című, a JAK-füzetek 77. darabjaként megjelent debütáló novelláskötetének bemutatóján. Aztán úgy felejtődött, soha sehol nem publikáltam, az elmúlt napokban, valami mást keresve, véletlenül találtam meg. Azért is adom itt közre, mert eszembe juttatja szerkesztői pályafutásom minden bizonnyal legderűsebb vasárnap délutánját.
“Pest városát ujjá. Zeke Gyula könyve elé” olvasásának folytatása
Jobblét
Volt idő, amikor valósággal faltam Thomas Bernhardot. A régieket előkerestem vagy megvettem antikváriumokban, mindent elolvastam. A könyvkiadás is a kezemre játszott, egymás után jelentek meg jobbnál jobb regényei. Némelyik mondatát, jelenetét, részletét kívülről fújtam. De aztán depressziós lettem ezektől a könyvektől. Sokszor eszembe jutott anyám, aki egy ízben váratlanul azt mondta, mikor kedvenc lemezemet hallgattam, stilizált fúvós kamarazenét: „Ne haragudj, kisfiam, ez nekem egyáltalán nem vidám. Olyan, mintha a saját temetésemen lennék.”
Tapolca
A Veszprém megyei városban 1863-ban emelt egykori zsinagógából valójában csak egy kicsi, noha igen jellegzetes és látványos részlet maradt meg: a nyugati irányba néző valamikori bejárati homlokzat.
Jogosítvány
November elején vizsgáztam, átláthatatlanul ködös reggelen. Az oktató szitkozódott. – Nincs szerencsénk, pont ezt a vérengző barmot fogta ki. Figyeljen oda minden szavára. – Nem is jött velünk, kettesben indultunk el a vizsgabiztossal. Éppen csak visszamorgott valamit, amikor beült a kocsiba, onnan már csak az irányokat mondta, néha az utcaneveket, és egykedvűen nézett maga elé. Úgy feleúton hirtelen kitisztult az idő, akkor elsütött egy poént. – Kiértünk a tejeszacskóból. – Aztán pár perc múlva: – Forduljunk vissza, átment. Maga jól vezet. Most próbáljon szépen vezetni.
Az én Weöres Sándor-évszázadom
1986-ban a szegedi egyetemen megszereztem a tanári diplomámat. Az ötödéves magyar gyakorlótanítás néhány röpke hetének megszédülését leszámítva soha nem fordult meg a fejemben, hogy középiskolában tanítsak. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Ilia Mihály révén volt egy halvány, körvonalazatlan állásajánlatom, feleségem azonban nem akart Pesten élni, nekem se nagyon fűlt hozzá a fogam, hogy hat év függetlenség után a szüleimhez költözzünk vissza, úgyhogy az enyém helyett az ő szülővárosa, Pécs felé vettük az irányt. “Az én Weöres Sándor-évszázadom” olvasásának folytatása
Amerre gurult
Ez ennek a bejegyzésnek a műhelynaplója.
Az utolsó mohikán
Az 1930-ra hárommillió-kilencszázezer pengős költségvetésből felépített Szent Domonkos (ma Cházár András) utcai buszforgalmi telep a budapesti buszközlekedés a húszas években megindult növekedésének köszönheti a létét. A főváros a garázs leendő helyszínének, az egykori Lóversenytér egyik szegletének kijelölése után eredetileg pályázatot írt ki, ez azonban résztvevő pályázó hiányában eredménytelen maradt.
Betűk & szavak I.
Ez egyszerűen jószolgálati feltöltés lesz, a Tipo Budapest című Facebook-csoportból ugyanis egy idő után szem elől vesznek a feltöltött tételek, pár hét múlva is szinte lehetetlen megtalálni őket vagy pusztán a véletlen vezérli a megtalálást. Két nagyobb részletben itt is láthatók tehát azok a képek, melyek oda első ott töltött évem alatt tőlem felkerültek. Ez az első adag.
Csak a képre emlékezem 