Címke: Pécs

Csak ő meg én, és ő meg ő

Az 1925-ben Ózdon született, az általában éltes korú szobrászokhoz képest nagyon fiatalon, 59 éves korában Szentendrén elhunyt Kucs Béla talán nem tartozott a hatvanas-hetvenes évek nagy újítói közé; köztéri szobrai az ötvenes évektől kezdve többnyire szabatosan megformált zsánerdaraboknak számítottak, és ezt a vonásukat, a megbízható szabatosságot mindvégig megtartották. Egyszerű megfogalmazású ülő/fekvő/térdelő nőfigurái, klasszikusabb munkás- vagy bányászábrázolásai szép számmal láthatók szerte az országban. “Csak ő meg én, és ő meg ő” olvasásának folytatása

Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened

Kerényi Jenő munkásságában az anya-gyermeke párosok mellett talán a leggyakoribb zsáner a fekvő nőalak; nemcsak kisplasztikai munkáiban, megrendelésre készült monumentális köztéri alkotásaiban is sokszor visszafordult ehhez a pályája legelején fölbukkant, kedves témájához.

“Egy csepp vizet könnyebb háborgó tóba ejtened” olvasásának folytatása

Mit lát a szobor?

Azt látja, aki őt látja, hangzana a hegeli válasz. Mégsem egészen így van. Ez a poszt voltaképpen emlékeztető — tavaly májusban, mikor elindult a blog, még úgy gondoltam, elegendőek lesznek a képek, de ahogy az ember öregszik, úgy látszik, egyre többet dumál. Idén újra eljutottam Pécsre, az Uránvárosba, Laborcz Ferenc Játszó gyermekek című, 1962-ben készült, 1964-ben felállított kútszobrához.

“Mit lát a szobor?” olvasásának folytatása

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve

Azt nem állítom, hogy Pécsre Vilt Tibor Prométheusz című szobra miatt utaztam, de azt azért könnyen el tudom képzelni, hogy vannak olyan megszállottak, akik emiatt a szobor miatt jönnek ide. Ők (“…a testvér-emberek, / E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, / Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek / Rettentő sodra visz”) mostanság csalódni fognak. “Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve” olvasásának folytatása

Az én Weöres Sándor-évszázadom

1986-ban a szegedi egyetemen megszereztem a tanári diplomámat. Az ötödéves magyar gyakorlótanítás néhány röpke hetének megszédülését leszámítva soha nem fordult meg a fejemben, hogy középiskolában tanítsak. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Ilia Mihály révén volt egy halvány, körvonalazatlan állásajánlatom, feleségem azonban nem akart Pesten élni, nekem se nagyon fűlt hozzá a fogam, hogy hat év függetlenség után a szüleimhez költözzünk vissza, úgyhogy az enyém helyett az ő szülővárosa, Pécs felé vettük az irányt. “Az én Weöres Sándor-évszázadom” olvasásának folytatása

A partitúra és a jó fül

Balassa Péter A másik színház című kötetéről

Balassa_1
Balassa Péter. Tóth László felvétele, 1994

[Ez megint csak korai írás, 1990 februárjában jelent meg az Alföldben, nem kell hozzátennem, ahogyan semelyik fiatalkorú értekezőnek sem kell hozzátennie akár már néhány hónappal írása megjelenése után, hogy ma egészen másképp írnám meg. Arra nem emlékszem már, a címe miért nem a verssor-szerűbb, trocheikus A jó fül és a partitúra lett; pedig amíg most elő nem kerestem, így emlékeztem rá. “A partitúra és a jó fül” olvasásának folytatása