Ebben az évben háromszor jártam Erdélyben. A purista Erdély-fanatikusok azonnal rám fognak ripakodni, hogy Nagyvárad nem Erdély, hanem a Partium. Rendben, megadom magam, akkor Nagyvárad majd külön bejegyzésben jön. Így tehát kétszer jártam 2017-ben Erdélyben. Ez a két út messze alatta marad a kilencvenes évek első felében teljesített éves átlagomnak, eggyel kevesebb viszont, mint az utána következő két évtizedre eső erdélyi utaim száma. “Erdőn túli utazások” olvasásának folytatása
Címke: Szent István
István a felhőket tereli, második nekifutás
Egy darabig töprengtem rajta, hogy Fischer György Országépítő című szobrát milyen formában töltsem föl ide a blogra. Hiszen a szobrászról és két szobráról tavaly nyáron külön bejegyzést írtam, és látatlanban ugyan, de a kísérőszövegben ezt a szobrot is emlegettem. Egyszerű lett volna az idén, a szokásos zalaegerszegi, most célirányosan ezt a szobrot kereső megállóm során készített képeimet abba a bejegyzésbe illeszteni. “István a felhőket tereli, második nekifutás” olvasásának folytatása
A kalap
Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.
A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása
Egyik lábam itt, a másik meg ott
Akárhogy van, akár szeretjük, akár nem, tudomásul kell vennünk és muszáj együtt élni a tudattal: az egész alakos figurális szobroknak van lábuk. Ráadásul a talapzat miatt sokszor közvetlenül az orrunk előtt van vagy túlságosan is kéznél foglal helyet a szoborláb. Kicsit ellenkezőleg érzek, mint ahogyan Annie Ernaux írja egyszerű narratológiai megjegyzésként, valójában a rá jellemző és nagyon is vonzó elbeszélői csökönyösséggel egy családi történés kapcsán Egy asszony című, az édesanyjáról szóló önéletrajzi kisregényében: “Nem tudom elmondani azokat a perceket, mert már megtettem egy másik könyvben, vagyis egy újabb elbeszélés, más szavakkal, más mondatrenddel, soha többé nem lehetséges.” Én éppenhogy ugyanannak veselkedek neki most is ebben a bejegyzésben, mint mindig a blogban, nagyjából a szavaim is hasonlítanak és a mondataim rendje is ugyanaz, még akkor is, ha ennek a szövegnek a genezise eltér az általános gyakorlatomtól: nem egy előzetes elképzelés vagy terv hozta létre, hanem jobbára a véletlen, amit egy idő után megpróbáltam irányítani és szerzői intencióval utólag felruházni. Ha lett benne történés, akkor ez az utólagos felruházás eredménye. A poszt képei között kizárólag olyan felvételek láthatóak, amelyeket szándékosan szoborlábakról, szobrok lábfejeiről készítettem — egy-két kivételtől eltekintve egyik sem kivágat, hanem közvetlenül fényképezett teljes kép, sokszor a mélységélesség jótéteményeivel megáldva. Mozgóposzt egyébként, ami azt jelenti, 2013-as megnyitása óta folyamatosan és kiszámíthatatlan ütemezésben bővítem, mindig új arcát fogja mutatni tehát a láb.
“Egyik lábam itt, a másik meg ott” olvasásának folytatásaTörök Richárd
Engem is elkapott a Facebookon újabban meghonosodott évfordulós láz. Török Richárd 1954. július 31-én született, még csak 59 éves lenne ma; fiatalon, 39 évesen halt meg. Nemzedékének legtehetségesebb alakja volt. Különösen kiemelkedő Szent István szobra, mely a 2000-es év nagy Szent István szoborállítási dömpingje idején került a helyére Pannonhalmán, és a legjobb újabban készített Szent István-ábrázolás.
Árnyéklovas
Medgyessy Ferenc: Szent István lovasszobra, árnyék.
“Árnyéklovas” olvasásának folytatása
Szent István a felhőket tereli, a felhők engedelmeskednek

Medgyessy Ferenc: Szent István lovasszobra, 1960. Győr, Bástyasétány
“Szent István a felhőket tereli, a felhők engedelmeskednek” olvasásának folytatása
