Egy nappal nyolcvanadik születésnapja után, február 23-án köszöntötték Bodor Ádámot barátai, pályatársai és olvasói a Petőfi Irodalmi Múzeumban, egy idő óta most már a színhely brandjének számító szokásos évfordulós ünneplésen (azzal az eltéréssel, hogy ellentétben az ezeknek az esteknek az általában bevett koreográfiájával, ezúttal nem folyt élő színpadi beszélgetés az ünnepelttel). Laudációt Parti Nagy Lajos mondott, a Magvető Kiadó nevében Nyáry Krisztián, az irodalmi múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia részéről E. Csorba Csilla köszöntötte az írót. Spiró György, Balla Zsófia, Szüts Miklós, Báthori Csaba és Závada Pál Bodor Ádám valamelyik könyvéből olvasott fel részleteket, Darvasi László és Esterházy Péter pedig Bodor-parafrázisokat. Melis Lászlóék dalt adtak elő. Levetítettek két részletet is a Bodor Ádám novellái alapján készült, A barátkozás lehetőségei című, Ferenczi Gábor rendezte filmből. A zenét Ágoston Béla és együttese szolgáltatta, az este házigazdája Szegő János volt. “Feketén-fehéren — Bodor Ádám köszöntése képekben” olvasásának folytatása
Kategória: Kép az mindig kell
Sebemet minek is mutogattam
Ebben a posztban, előre szólok, idegen tollakkal fogok ékeskedni leginkább. Hosszabb idézet következik Ovidius Átváltozásokjából, a mű Kilencedik könyvének utolsó előtti, Byblis című fejezete olvasható itt, majdnem teljes egészében, Devecseri Gábor fordításában, amelybe Ferdinand Leenhoff (1841-1914) 1900-ban bronzba öntött, Biblis című neoklasszicista szobrának képeit illesztem. tovább
A szépen cigiző Weöres Sándor
Székesfehérvár ezzel a domborműves emléktáblával emlékezett meg Weöres Sándorról, aki röviddel pécsi könyvtárigazgatósága után, a háborút követő hónapokban vezette a város múzeumát. Az emléktábla Nagy Benedek munkája, 2013 júniusában avatták az eredeti múzeumépület Országzászló térre néző “múzeumi panteonjában”. “A szépen cigiző Weöres Sándor” olvasásának folytatása
Így mutatja fogsorát
Minden szobornak van egy titka. Ennek is, ami most következik, pedig ez nem is egyetlen szobor. Úgy lenne illendő, hogy két titkuk legyen, de egyelőre csak egyről tudok, azon osztoznak. Pásztor János két balatoni alakját 1941-ben, a balatonfüredi kikötő megépítésekor állították fel a helyén, “Így mutatja fogsorát” olvasásának folytatása
Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés
Egész gyerekkorom az irodaszerek bűvöletében telt el. Anyám egy állami épülettervező vállalat adminisztrátoraként dolgozott, a munkahelyén töltött harminc éve alatt szép lassan végigjárta a szamárlétrát, de nem úgy, ahogy ez a szókép magában szokta foglalni a felemelkedést, hanem éppen fordítva. Valamikor, fiatalon, az igazgatói titkárságon kezdte, a nyugdíj előtti évekre jutott el a 8-tól fél 5-ig tartó irodai munkakör repetitív félhomályába. Tervstatisztikus, vágtam rá mindig büszkén, magam sem értve a szót, ha az iskolában megkérdezték, és ez a tudatomban harmonikusan egészítette ki apám foglalkozását, a sokkal valóságosabb és elképzelhetőbb, senkinek tovább magyarázni nem szükséges tehergépkocsi-sofőrt. “Érintetlenség — Baglyas Erika: Kitörés” olvasásának folytatása
Diadalívek árnyékában
Ha valaki befordul egy téli éjjel a Rákóczi útról a Klauzál utcába, és nem találkozik senkivel, megáll és megy, és mindenütt sötétek az ablakok… Nem, nem. Csak a tél stimmel, semmi más. “Diadalívek árnyékában” olvasásának folytatása
Pécsi csillagok
Betűk és szavak II.
Ez az ősszel megkezdett sorozat következő része, aki szereti az ilyeneket, annak jó hír, hogy mégsem a befejező rész. Ahogy abban a szeptemberi bejegyzésben idéztem, a Tipo Budapest című Facebook-csoport azért jött létre, “hogy közösen dokumentáljuk Budapest/Magyarország tipográfiai állapotát. A szép, a korrekt, a groteszk, az előremutató, az öntapadós, a hozzáértő, a kort dukumentáló budapesti utcai tipográfiát egyaránt. Mindent, ami Budapesten betűvel kapcsolatos.” 32 kép azok közül, melyeket oda korábban feltöltöttem.
TD 75
“megy a dolog, egyhez mindegyre hűen.
Találkozunk, barátaim-a-fűben.”
Az én Weöres Sándor-évszázadom
1986-ban a szegedi egyetemen megszereztem a tanári diplomámat. Az ötödéves magyar gyakorlótanítás néhány röpke hetének megszédülését leszámítva soha nem fordult meg a fejemben, hogy középiskolában tanítsak. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Ilia Mihály révén volt egy halvány, körvonalazatlan állásajánlatom, feleségem azonban nem akart Pesten élni, nekem se nagyon fűlt hozzá a fogam, hogy hat év függetlenség után a szüleimhez költözzünk vissza, úgyhogy az enyém helyett az ő szülővárosa, Pécs felé vettük az irányt. “Az én Weöres Sándor-évszázadom” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 