Címke: James Joyce

Bronzavonz és Kéjarany

Babiczky Tibornak

Bronzavonz és Kéjarany két olyan név az Ulysses szövegében, amellyel a magyar olvasón kívül senki más nem találkozhat a regény lapjain. James Joyce az Ulysses 11., Szirének című fejezetében nem írt le ezekre bármiben is hasonlító angol megnevezéseket, kiírta viszont a dublini Ormond hotel bárjában és éttermében ott üldögélő két leányzó, a vörösesbarna Miss Douce és a szőke Miss Kennedy polgári nevét. A magyar elnevezések tisztán és sallangmentesen Szentkuthy Miklós 1974-es fordításának leleményei. Olyannyira jól sikerült védjegy-megoldások, hogy a Szentkuthy-fordítást 2012-re átigazító és alaposan megújító kvartett (Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) sem törölte ki őket, legfeljebb tulajdonnevekből köznevekké alakították át a két nevet, és valamelyest szelidítettek Szentkuthy fordítói nekibuzdulásán, aki ezen a ponton jól láthatóan élvezettel lubickolt találmányában (“Bronzarany” még igen, de “Kéjavonz” például már nem szerepel az új változatban). Az átigazítás munkájáról beszélve a kvartett tagjai különben több ízben is példának hozták fel Szentkuthy Miklós fordítói kongenialitására a “Bronzavonz” és “Kéjarany” variációkat.

“Bronzavonz és Kéjarany” olvasásának folytatása

Ülve-főve

Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.

“Ülve-főve” olvasásának folytatása

Takarékosan végig

Úgy jártam, mint Don Giovanni: egy szobor vett rá arra, hogy megcselekedjek valamit. De persze engem nem a végsőkig palástolt félelem vezérelt, mint őt, hanem inkább az öröm. “Takarékosan végig” olvasásának folytatása

A kalap

Vagy ahogyan kedvenc fiatalkori filmünkben, a Jules és Jimben olyan káprázatosan mondották: “le chapeau”. Nem is filmrészletet ajánlok a youtube-ról (mindenkit arra biztatok, keresse meg a jelenetet, nem árulom el, hol van, szerezze meg, kérje kölcsön, töltse le, nézze végig az egészet), hanem ezt a gyönyörű mai hommage-t; ezt látva azonnal érteni fogjuk, miről is van szó.

A kalapról. “A kalap” olvasásának folytatása

Ulysses-nap

Rajongásomba, jól emlékszem, a kezdetektől fogva vegyült egy pontosan megfogalmazható apróság, ami érezhetően zavart, s így azonnal nagyra is növekedett. A zavar oka az a felismerés volt, hogy az Ulyssest nem a félreértés, hanem inkább a leegyszerűsítő felületesség fogja körül. Nem a könnyű és nehéz irodalomról szóló, évtizedek óta tartó polémiára gondolok, bár tény – Szerb Antal világirodalom-történetének az Ulyssesre vonatkozó gunyoros passzusát tiszteletben tartva –, hogy a leegyszerűsítő felületesség áldatlan hatását e tekintetben is kifejtette, nem abban a nagyságrendben ugyan, amiről alább szó lesz – de ez a felületesség a könnyű és a nehéz különválasztásának értelmében is ott bujkált az Ulysses mögött.

DSC_74862011-07-26_20-10-56_
Veres Gábor szombathelyi Joyce-szobrának részlete; 2004 óta áll a Fő tér 40. számú épületének falánál. Az egyetlen magyarországi Joyce-szobor.

“Ulysses-nap” olvasásának folytatása

Nelson @ Trafalgar

Mindenütt jó, de legjobb azért ott, ahol az ember otthonosan érzi magát, és nem egy oszlop tetején ácsorogva. Ott nem jó.

“Nelson @ Trafalgar” olvasásának folytatása