Tulajdonnévből szójátékot kanyarintani olyan illetlen dolog, hogy csuhaj. De arra kérem az olvasót, ne ítéljen a címről elhamarkodottan, olvassa végig az alábbi bejegyzést, és utána döntse el, jogos volt-e részemről ezt a címet adni ennek a posztnak. Vilt Tibor következik ugyanis, a korszak egyik nagyágyúja, nemcsak a hatvanas-hetvenes évek, de tulajdonképpen az egész általa aktív szobrászként eltöltött időszak, az 1920-as évek közepétől, az Iparművészeti Iskolában, majd a Képzőművészeti Főiskolán végzett tanulmányaitól 1983-ban bekövetkezett haláláig tartó idő egyik legkiemelkedőbb művésze, fiatalabb szobrászok egész seregének hivatalos katedra nélküli mestere, igazi tekintély — illetve a vázlatos pályaképen túl részletesebben egyik legvitatottabb, ám szimbolikus jelentőségű szobra, a csepeli strandfürdő bejáratánál álló, az 1960-as évek elején készült, de végül csak 1970-ben a helyére került Játszó gyerekek.
Kategória: Szobrok
Bebábozottan
Nők, nők, nők, mindig csak a nők. 1963. január 25-én a Művészeti Bizottság megtárgyalta és jóváhagyta azt a névsort, amit a Képzőművész Szövetség titkársága a 2 ezrelékes szobrász zsűrik tagjaira vonatkozóan terjesztett fel. Antal Károly, Borsos Miklós, Csontos László, Győri Dezső, Halmágyi István, Herczeg Klára, Illés Gyula, Kalló Viktor, Kerényi Jenő, Kiss István, Kiss Sándor, Kocsis András, Konyorcsik János, Kovács Ferenc, Kucs Béla, Laborcz Ferenc, Makrisz Agamemnon, Martsa István, Megyeri Barna, Madarassy Walter, Mészáros Dezső, Marton László, Mikus Sándor, Olcsai Kiss Zoltán, Segesdi György, Szabó Iván, ifj. Szabó István, Tar István, Ungvári Lajos, Vilt Tibor, Vigh Tamás, Várady Sándor. “Bebábozottan” olvasásának folytatása
Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel
Mindenem az autós közlekedés. Nincs rendszám, amit menet közben el ne olvasnék, közlekedési tábla vagy útra festett jel, amit figyelmesen végig ne csodálnék, karosszéria vagy kocsibelső, amit meg ne bámulnék. Egy kopott, a használatban elöregedett kormánykerék, egy járdaszegély mellé félregurult dísztárcsa ugyanúgy le tud fegyverezni, mint egy jól elhelyezett márkajel, egy szépen világító műszerfal vagy egy bőrbevonatú autósülés. A Thököly út kivilágítatlan felezővonalán centiméterekre a két irányban zúgó autóhadtól egyensúlyozó, ebbe és abba az irányba forgolódó gyalogosok bármikor képesek megindítani, az országúton mindig párosával átszaladó kutyákhoz vagy az út mentén százzal elsuhanó nyári jegenyefákhoz hasonlóan.
“Négy kerékkel a világ körül; vagy öttel” olvasásának folytatásaÜnnep van
Nem olyan nagy ünnep, de azért a kis ünnep is ünnep. Aki követi itt legfelül, a képernyő jobb oldalán a rovatoknál szereplő zárójeles számokat, jól tudja, hogy a blogon ez a 100. olyan bejegyzés, amit a “Szobor” kategóriába soroltam be. Amikor mindezt írom, időnként az előnézetben ellenőrzöm, a szóban forgó kijelző még 99-et mutat, de a végén egy kattintás, és azonnal ugrani fog egyet. Kattints egyet te is, kedves olvasó, ide, és kedvedre végigpörgetheted most már mind a százat.
De izzó szellemét a tűz nem
Ezzel a szoborral túlságosan sokat pepecseltem, többször is nekiveselkedtem, hogy megírjam hozzá a kísérőszöveget, de mindig kudarcot vallottam vele. Ha létezik lista a veszélyeztetett budapesti szobrokról, Kiss István Dózsa György-emlékműve bizonyosan előkelő helyen áll rajta. Ne gondoljuk, hogy az a hatalom, amely a gyűlöletes keresztény középosztály hamis nosztalgiáitól, félművelt kúriai ábrándoktól indíttatva, árra-fizetségre tekintet nélkül épp ezekben az időkben teszi át székhelyét a budai várba, túlságosan sokáig viseli majd el ennek a szobornak a közelségét — azét a szoborét egyébként, melynek a főszereplőjéhez köthető legfontosabb év ötszázadik fordulójáról 2014-ben nemhogy emlékévvel, egyetlen kukkal sem volt képes megemlékezni. Magyarország 2017-ben. Ma még csak az ülő Kodály-szobor az egykori kármelita kolostor/Várszínház, a készülőfélben lévő miniszterelnöki rezidencia mellől, vissza arra a helyre, ahonnan annak idején áttelepítették, mert túlságosan sokszor lett megrongálva; három-négy év múlva majd a Dózsa — alighanem sehova. És ez az eltávolítás, akármit mondok a Dózsa-emlékmű esztétikai vonatkozásairól az alábbiakban, előre szólok, szégyenteljes, ezekhez a mostani tahókhoz méltó lesz. “De izzó szellemét a tűz nem” olvasásának folytatása
Kicsiben
Miközben adósságaim a blogot illetően az égbe hágnak, az igazat megvallva, nem vagyok egészen elégedett a WordPress reklámhatékonyságával, vagy pontosabban azzal a sablonnal, amit a szolgáltatáson belül használok. Nem a látogatottsággal nem vagyok kibékülve, hanem azzal, hogy a mostani sablon túlságosan statikusnak mutatja a blogomat, csak az az érdekes neki, ami vadonatúj benne, mindent, ami régebbi vagy régi, feledékeny jóbarát, tapintatlan szerelmes módjára a messzeségbe tol. Igazán elszánt blogolvasónak kell lennie annak, percekig görgetnie, linkekre rákattintania, a keresőt, a naptárat vagy a címkefelhőt használnia itt jobboldalt, aki a két-három évvel ezelőtti bejegyzésekre vagy legalább az egész blog súlypontjaira kíváncsi. “Kicsiben” olvasásának folytatása
Csak egy Mikus
A címben szereplő megszorító szócska nem lekezelés vagy lekicsinylés akar lenni a részemről. Inkább arra vonatkozik, hogy az itt következő szobor, a Budapest és Budakeszi határán elterülő Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet parkjában álló Ugróköteles kislány azok közé a Mikus-szobrok közé tartozik, amelyekből sok van még, lesz is, volt is már, itt a blogon is. És hát most sem egy lesz, hanem legalább egy és egy negyed. “Csak egy Mikus” olvasásának folytatása
Szemesnek áll a világ
Az itt következő két szoborban sok közös vonás van. Nagyjából ugyanabban a korszakban születtek, mindkettő alkotója nő, mindkettő Balatonszemesen áll, egymástól körülbelül 200 méterre ugyanabban az utcában, és mindkettő amolyan eltűnőfélben lévő szobor: egykor valamilyen vállalati vagy állami balatoni üdülő területén, zárt kertben állították fel őket, a vállalat vagy az állami szervezet a rendszerváltás után átalakult, megszűnt, az üdülők gazdát cseréltek, alkalmanként többször is, és mindkét szobor sorsa, jövőbeli egzisztenciája ma tulajdonképpen a jóindulaton áll, vagyis tökéletesen kiszámíthatatlan. “Szemesnek áll a világ” olvasásának folytatása
Vékony lány, vastag lány
A “Balaton kapuja” koncepcióról többször is írtam már a blogon, arról, hogy egy-egy tóparti település miképpen formált vagy formálhatott jogot erre a címre — legrészletesebben éppen a balatonfüredi kapuról, Pásztor János még 1941-ben felállított révész-halász párosáról. Abban a bejegyzésben nem említettem, hogy Füreden még egy tér van, amely erre a címre igényt tarthat, mégpedig a móló legvége, ahol 1961 óta ott áll Borsos Miklós Balatoni szél című, magas posztamensre állított, lebegő kendőt tartó vékony lányaktábrázolása.
Meg az
Szertefeszítenek a tervek és az ötletek, többtucatnyi elképzelés foglalkoztat, hogyan tovább majd a bloggal, ha oda kerülök, de mindez fantázia még csak, mert egyszerűen semmi időm nem jut foglalkozni vele ezekben a hetekben. Most viszont, mint oly sokszor már, ezúttal abban, hogy rövid életjelet adhassak magamról, segítségemre sietett a Fortepan. Ha csak alkalmam adódik rá, kutyafuttában végig szoktam pörgetni a Fortepan oldalán a “Friss” rovatot, hátha akad valami érdekesség a legújabb anyagban. “Meg az” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 