Penguin Edition
— Elegem van az Ovidius-mániádból. Most már semmi másról nem tudsz beszélni, csak ez foglalkoztat. Ez nem élet így. El akarok válni.
Te most pontosan mire célzol?
A kérdés megfogalmazása persze eleve nem teljesen szabatos, hiszen a célpontot ismerjük. “Te most pontosan mire célzol?” olvasásának folytatása
A vonal el van vetve
“Kedves Uram, levelét s bizalmát köszönöm. Örülök neki, mert úgy látom, hasonló gondolkodással találkozom. Érdekes például az ön ötlete, az aranyóra-problema.
Nekem volt egy kísérletem, az, hogy az előfizető-gyűjtőknek ingyen rendelkezésére bocsátok dedikált könyveket. Csúnyábban alig bukott meg idea, mint ez. Húszezer körlevelet küldtünk szét, s összesen három jelentkező volt, azok közül is egy nyilvánvalóan zsarolt, mert egy negyedévi előfizetésre kötelezve el magát, húsz pengő ára könyvre reflektált. “A vonal el van vetve” olvasásának folytatása
Immár a kínnak vége
Úgy illendő, ha két évvel ezelőtt beszámoltam Vilt Tibor pécsi Prométheusz-szobrának sanyarú állapotáról, akkor most számoljak be arról is, hogy a szobrot az egyetemi klinikai kórház, ahogy a pécsiek nevezik, a 400 ágyas rekonstrukciójának befejezése után tavaly újra a helyére állították; és úgy illendő, hogy a címet ugyanabból a Tóth Árpád-versből vegyem, mint amelyikből annak a két évvel ezelőtti bejegyzésnek a címét. “Immár a kínnak vége” olvasásának folytatása
Az oroszlán ugrani készül
Hasonló címmel 1968-ban magyar akció-filmvígjátékot, amolyan kémfilm-paródiát is forgattak, jugoszláv szerzőpáros regénye alapján, az akkori Jugoszlávia különféle helyszínein, mindenesetre egy olyan ország stábjának, színészeinek és filmkészítőinek a részvételével, ahol ezután még több mint két évtizedig ideológiai okokból nem mutattak be James Bond-filmeket. Még abszurdabb, hogy Révész György filmjének az interneten hozzáférhető legjobb kópiája e pillanatban a korabeli Szovjetunióban vetített változat, és orosz szinkronnal szól. De nem az oroszokról akarok beszélni, hanem az oroszlánról, amelyről XIX. századi angol Szavanna-kutatók és vadászok (a kor brit tudósai) jegyezték fel első ízben, s az észrevétel azóta a modern etológia közhelye lett, hogy az állat a támadás idején egy pillanatra nem kiszemelt áldozatára tekint, hanem mereven, szinte megkövülten maga elé néz. A szobrász nevezetes oroszlán-portréján elnagyolt, hanyag vonalakkal éppen ezt a pillanatot ragadja meg, a koncentráció, a végtelen figyelem és a szemérmesnek tűnő elmerülés apró mozzanatát, mielőtt kitörne az ádáz harc, ahol a megtévesztett ellenfélnek (legyen a föld akármelyik teremtménye) csak a legcsekélyebb esélye marad a túlélésre.
Számolás
Az iskolában tanult mateknak csak úgy a 25 %-át használom a való életben,
Emlékszem, régen volt
Nem véletlenül kapta címéül ez a bejegyzés az egykori legendás Kex együttes mára klasszikussá vált dalának kezdősorát, de e ponton minden párhuzamosság vagy hasonlóság véget is ér: pusztán a végtelen asszociációs mező egyetlen pillanatnyi felvillantásáról van szó. A “családról” az embernek, vagy ne is mondjam ilyen fellengzősen, nekem könnyedén jut eszembe Baksa-Soós Jánosék a mainstreambe inkább csak valami testetlen nosztalgia révén beletartozó régi slágere, a Család. És hát mindent el kell kezdeni valahogy. Na de hadd lássam, hogyan folytatod
Mindhiába
Dresner könyvkiadót alapít a reménytelen sorsú csodabogár, Mathias Popa műveinek kiadására, aki addigi kötetkísérleteivel sorra kudarcot vallott: magánkiadásban megjelentetett műveiről a kutya sem vett tudomást, nagyobb kiadóknál tett erőfeszítései semmilyen eredményre nem vezettek. Pedig Popa egy ízben még azzal is próbálkozott, hogy egy zürichi kiadó asztaláról, bosszúból, mivel éppen elutasították, elemelte Thomas Mann A kivonulás könyve című, ismeretlen posztumusz kéziratát, és saját neve alatt, szerzői kiadásban, egyetlen betű megváltoztatása nélkül publikálta. De ez a „műve” ugyanúgy visszhangtalanul maradt, mint a korábbiak vagy mint a következő, az írói balsorsával számot vető, a kéziratlopást beismerő és indítékait feltáró könyve.
Feketén-fehéren — Bodor Ádám köszöntése képekben
Egy nappal nyolcvanadik születésnapja után, február 23-án köszöntötték Bodor Ádámot barátai, pályatársai és olvasói a Petőfi Irodalmi Múzeumban, egy idő óta most már a színhely brandjének számító szokásos évfordulós ünneplésen (azzal az eltéréssel, hogy ellentétben az ezeknek az esteknek az általában bevett koreográfiájával, ezúttal nem folyt élő színpadi beszélgetés az ünnepelttel). Laudációt Parti Nagy Lajos mondott, a Magvető Kiadó nevében Nyáry Krisztián, az irodalmi múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia részéről E. Csorba Csilla köszöntötte az írót. Spiró György, Balla Zsófia, Szüts Miklós, Báthori Csaba és Závada Pál Bodor Ádám valamelyik könyvéből olvasott fel részleteket, Darvasi László és Esterházy Péter pedig Bodor-parafrázisokat. Melis Lászlóék dalt adtak elő. Levetítettek két részletet is a Bodor Ádám novellái alapján készült, A barátkozás lehetőségei című, Ferenczi Gábor rendezte filmből. A zenét Ágoston Béla és együttese szolgáltatta, az este házigazdája Szegő János volt. “Feketén-fehéren — Bodor Ádám köszöntése képekben” olvasásának folytatása
Charles Darwin harmadik legkedvesebb majma
A szépség sohasem volt az osztályrészem. “A szépségnek is megvan a maga evolúciója” — mondogatta vigasztalásul tanult barátom. — “Csak mint minden folyamathoz, ami a világban meghatározott rend szerint zajlik, jegyezd meg, ehhez is idő kell.” Hát úgy nézem, nekem ezzel mégsem volt szerencsém. Mire eljutottam oda, hogy a külsőm belépőt jelentett volna a jók, a nagyok, a sikeresek társaságába, már öreg majom voltam. “Öreg ember”, javított ki ilyenkor mindig Charles.
