Fektében a lágyat

A “fekvő nő”, a szobrászat mindenkori hatalmas témája olyan archetípus, melyet felnevelt, megedzett, fölerősített az újkori és a modern festészet. Hellyel-közzel illeszkedett a huszadik század közepi művészeti normákhoz, ám ez az illeszkedés egyúttal bélyeget is sütött rá. Semleges dolog volt, a fennálló rendet legfeljebb frivolitásával karcolgatta vehemensebben, mint az “ülő nő”, az “álló nő”, az “olvasó nő” vagy a “dolgozó nő” — tovább

A pliszészoknya titka

A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. “A pliszészoknya titka” olvasásának folytatása

Jobbat nem tudsz találni

Aki figyelmesen olvasta előző sárospataki, Somogyi József 1986-os Rákóczi-lovasszobrával foglalkozó posztomat, észrevehette, hogy a felsőfokot egyszer sem használtam abban a szövegben. Ennek a tartózkodásnak a most soron következő lovasszobor az oka, amely néhány tucat méterre áll Somogyi munkájától, a vártól északra eső részen, a Sárospataki Képtár épülete előtt. “Jobbat nem tudsz találni” olvasásának folytatása

Új s új lovat

Az 1980-as évek közepén a hetvenedik éve körül és pályája vége felé járó Somogyi József olyan feladatot kapott, amilyenhez nagyon hasonló felkérésben 1968-ban, ötvenegy-két évesen, pályafutása középső szakaszában egyszer már részesült: a szigetvári Zrínyi Miklós-lovasszobor után bő másfél évtizeddel megbízták, készítsen monumentális lovas portrét II. Rákóczi Ferencről — ugyancsak reprezentatív történelmi környezetbe, a viszonylagos épségben fennmaradt sárospataki vár udvarába. “Új s új lovat” olvasásának folytatása

Mint sült galamb a tátott szájba

Ez a poszt az itt következő három tucat képpel nyugodtan belefért volna a Nagy Oroszlánposztba, úgy alakult azonban, hogy azzal már készen voltam, mikor a tél közepén eljutottam két napra Amszterdamba. Királyság fővárosa, noha nem az uralkodó székhelye — így vagy úgy az oroszlánnak látatlanban is nagy becsben kell állnia Amszterdamban. Várakozásaimban nem csalódtam. “Mint sült galamb a tátott szájba” olvasásának folytatása

Derékhaddelhadd

Talán meg fogja bocsátani e poszt olvasója nekem az első olvasásra valószínűleg keresettnek ható címet, de végül hiába igyekeztem, semmi kifejezőbbet nem találtam arra, ami itt következik. A Lejaklózottan cím néhány hónapja egyszer bejött már — arra gondoltam, akkor ez az izlandi bányásztelepülésnek való nevet rejtő cím is működni fog. Hiszen Kerényi Jenő négy egyalakos szobra van soron, és ha az olvasó belekezd a szó etimológiai felfejtésébe, és közben nézegeti a képeket is, rögtön érteni fogja, miért ezt a címet választottam. “Derékhaddelhadd” olvasásának folytatása