Gondoltam, hogy gondoltad

Eleinte arra gondoltam, hogy Rózsa Péter korai zalaegerszegi szobrát, az 1966-ban felállított Gondolkodót, mely ma egy sokféle vállalkozásnak, többek között autóvezetést oktató iskolának helyet adó irodaépület előtt áll (nincs különösebb zalaegerszegi helyismeretem, de nem lepődnék meg, ha ez az irodaház egykor a helyi MSZMP székháza lett volna, vidéki városokban azok váltak idővel hasonló multifunkcionális irodatelevényekké), a hátterében látható ablaküvegre ragasztott KRESZ-táblák miatt valamelyik faviccem hősévé avatom, de aztán meggondoltam magam. Rózsa Péter szobra egyfelől kiváló dolog,

másfelől pár hónappal később véletlenül rábukkantam Varga Imre nagyjából ugyanebből a korszakból, két évvel későbbről való bronz szobrára Budán, a Medve utcában

(emögött a szobor mögött az egész épületet építették újra), ugyancsak kiváló dolgot, és szinte párdarabját Rózsa Péter kőszobrának. Mert ha tényleg hiányzik Maillol, akkor bizony (legalábbis a köztéri magyar szobrászat kontextusában) örök, leginkább a korabeli francia sajtó által kreált ellenlábasa, Rodin is hiányzik manapság. Márpedig a közös inspiráció a két szoborban minden különbségük ellenére is szembeötlő.

Érdekes azonban, hogy Rózsa is, Varga is el akarja különböztetni szobrát az eredeti mintától: noha mindketten maga elé meredő, fejét a kezével támasztó ülő (vagy legalábbis nem álló) meztelen férfialakot formálnak meg,

eredetijüktől eltérően Rózsa Péter

és Varga Imre figurája egyaránt a bal kezét használja támaszkodásra.

Innentől aztán szabad a folyása a körbe-körbének,

az első elkattintott kép után levettem a szobor talapzatáról az irodaház szépen cigiző alkalmazottai által hamutartóként használt virágkaspót,

és gyönyörködtem az ülő férfi

kerekded szépségében,

hogy bizonyos nézetekből tényleg úgy hat,

mintha az a sokat emlegetett egyetlen tömb lenne

megszabadítva a feleslegtől. És tény, hogy a viszonylag nagy méretű szobortestben nincs összerakás, illesztés.

Hozzájárul a nagy kompozíció egészéhez

az apró részletek modernista elhanyagolása,

amely mégsem kelt semmiféle hiányérzetet,

továbbá a végső soron keresett testtartás, hiszen a bal könyök a jobb térdre támaszkodik,

és az egész pozitúra mintha tényleg azt sugallaná, hiszen csak az ül így, aki épp azon töri a fejét,

hogy ó, jaj, miért is nem hallgattam a közlekedési táblák

az én biztonságomat szabályokba és utasításokba tömörítve óvó előírásaira?, de most már késő,

— és persze közben is pontosan láttam, milyen gyönyörű óriás ő.

Nehezen dönthető el, a két Gondolkodó közül melyik is a progresszívebb, modernebb, az önmaga korában merészebbnek számító; ma mindkettő úgy hat, mint amelyik felette áll saját kora átlagának, és mindkettő bőven felette áll annak, amit újabban köztereken el szoktak helyezni, akár még ilyen bejáratdíszítő-kapuőri funkcióban is, ha egyáltalán —

mindenesetre az alma és a körte összemérhetetlenségének nagy dilemmáját idézi fel a tény,

hogy a zalaegerszegi szobor kőből készült,

Varga Imréé pedig bronzból, ráadásul a szobrásznak abban a korai korszakában, amikor a plasztikai magánmitológia még nem ülte meg vagy nyomta agyon teljesen műveit,

az 1968-as Gondolkodó ily módon valószerű, kézzelfogható,

referenciális darab lett,

a végig kidolgozott apró részletek

jóvoltából inkább klasszikus zsánerű dolog,

ahol az arckifejezés és a gesztusok aprólékossága

valóban el tudja hitetni a nézővel a felidézett-megörökített pillanat valóságosságát.

Külön öröm számomra, hogy ez az 1968-as szobor szinte igazolja azt, amit Kiss Kovács Gyula Véradója kapcsán nemrégiben mondtam: a figurális geometria valóban elágazást, új lehetőséget jelentett a korszak, az 1960-as évek szobrászatában,

nézzük meg csak ezt a nyúlánk szobrot oldalnézetből, ezt a káprázatosan szép tojásdad alakot,

a végtagok és a törzs, végeredményben a test

hallatlanul tudatosan végiggondolt elrendezését.

Szóval gondolkodjunk, hiszen egykor voltunk. Bár én nem vagyok és nem is voltam szobrász.

*

Rózsa Péter 1966-os zalaegerszegi szobra a Köztérképen.

Varga Imre 1968-as Medve utcai szobra a Köztérképen.