The Beauty of London

A felületes kívülálló vagy a véletlen látogató számára úgy tűnhet, az utóbbi hónapokban elhanyagoltam a blogot. Valóban nem született új bejegyzés tavaly november óta, és őszintén szólva tényleg nem is nagyon fényképeztem új szobrot a mögöttem lévő néhány hónapban; olyat egészen biztosan nem, ami azonnali posztot kívánt volna. De sok mindent javítgattam, csiszolgattam, pontosítottam és egészítettem ki az elmúlt időben, például az ülő szobrok vagy az erkélytartók gyűjteményét, a Trabantjaimat stb. — a szoborlábas posztom pedig koncepciót váltott és valósággal új életre kelt. De tény, hogy a mögöttem lévő hetekben leginkább a Flickr-fényképeimmel foglalkoztam, és három képsorozat is a fejemben volt, amiket eredetileg ide, a blogra szánt bejegyzésként terveztem el, és amik közül kettőt végül a Flickr-folyamomban sütöttem el.

“The Beauty of London” olvasásának folytatása

Portéka

Ellenálltam a kísértésnek, legyőztem magamban a hübriszt, és végül nem Tolnai Ottó híres, sokszor idézett verscímének parafrázisát (“Mi volt, kérded, a legszebb Genovában”) adtam e bejegyzés címéül, és nem is, ahogy ezután elképzeltem, a bemutatásra szánt dolog valóságos nevét, a Via Garibaldi 12-t, ami egyben földrajzi cím és minden valószínűség szerint postacím is.

“Portéka” olvasásának folytatása

Ülve-főve

Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.

“Ülve-főve” olvasásának folytatása

A rontás mint talált tárgy

2017 késő augusztusában, két nap szigligeti JAK-táborozás után úgy vettem hazafelé, Budapestre az irányt, hogy kitérőt tettem, és megálltam egy rövid délutánra Nagykanizsán. Nagykanizsára kifejezetten emiatt a szobor miatt zarándokoltam el, ennek a bejegyzésnek a tárgya miatt,

“A rontás mint talált tárgy” olvasásának folytatása

téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás!

A blogírás kicsit olyan, mint a téli autóvezetés. Közlekedési szakemberek szerint hóban vezetni pofonegyszerű, mindössze három nehézség adódik a sofőr előtt: az elindulás, a haladás és a megállás. tovább olvasom, éljen az elindulás!

A megtalált lovas

Ez a poszt ugyanúgy hónapkitöltő poszt lesz, mint az augusztusi volt, egyszerűen nem akarom, hogy unokáim megkérdezzék majd, vajon mit csinált a nagyapjuk 2018 szeptemberében, hogy ez a hónap a blogban üresen maradt. Lehet, hogy már nem is élt az öreg? Rögtön hozzáteszem, a bejegyzés olyasmivel fog foglalkozni, amivel nagypapa az előző hónapban éppenséggel nemhogy eleget, nagyon is sokat bajlódott. Mégsem szabályos szoborposzt következik, ahogy az ezen a helyen már megszokott, hanem (ha mindenáron egy szóval akarjuk leírni) szoborfényképezés-poszt. Homályosan megvilágított műhelyem szerény kis forgácsai.

Tovább

Zalaegerszeg

Ebbe a rovatba hosszabb ideje nem töltöttem fel posztot — valójában nem hagyott alább zsinagóga-fényképezési szenvedélyem, ám az elmúlt két évben kevesebb alkalmam volt új, számomra eddig ismeretlen helyeket felfedezni.  “Zalaegerszeg” olvasásának folytatása

Meg az

Szertefeszítenek a tervek és az ötletek, többtucatnyi elképzelés foglalkoztat, hogyan tovább majd a bloggal, ha oda kerülök, de mindez fantázia még csak, mert egyszerűen semmi időm nem jut foglalkozni vele ezekben a hetekben. Most viszont, mint oly sokszor már, ezúttal abban, hogy rövid életjelet adhassak magamról, segítségemre sietett a Fortepan. Ha csak alkalmam adódik rá, kutyafuttában végig szoktam pörgetni a Fortepan oldalán a “Friss” rovatot, hátha akad valami érdekesség a legújabb anyagban. “Meg az” olvasásának folytatása