Találkozás egy bolgár ismerőssel: Ljubomir Dalcsev

Beszélgetések bolgár kalauzokkal 2.

Aki gondosan áttanulmányozta a sorozat nyitó darabjának, a szovjet hadsereg dicsőségét zengő szófiai emlékműről szóló bejegyzésnek, az Oszvobogyítyelkának a legvégén szereplő névsort és az ott ismertetett életrajzi adatokat, annak feltűnhetett egy évszám-páros, az egyik szobrásznak, az 1917 október című reliefet készítő kollektíva vezetőjének, Ljubomir Dalcsevnek a neve mellett álló két évszám: 1902 és 2002. A száz év (ami néhány hónap híján különben nem lett kerek, Dalcsev 1902. december 27-én született Thesszalonikiben és 2002. július 11-én halt meg az Egyesült Államok-beli Sunnyvale-ben) a huszadik századi bolgár szobrászat legjelentősebb alakjának fordulatos életét fedi, a fordulatokat az évszámok azonban nem mutatják meg; a helyszínek már inkább.

“Találkozás egy bolgár ismerőssel: Ljubomir Dalcsev” olvasásának folytatása

Oszvobogyítyelka

Beszélgetések bolgár kalauzokkal 1.

Bulgária nagyon szoborszerető ország, ami félig-meddig meglepetés, hiszen az ember ahhoz van hozzászokva, ha Magyarországtól délkeleti irányba indul, egyre kevesebb szoborba akad. De Bulgáriára ez a megállapítás nem áll, a nagyobb városok belső részein lépten-nyomon olyan sűrűséggel tűnnek elénk a köztéri alkotások, hogy az már-már zavarba ejtő. Ráadásul a huszadik századi bolgár szobrászat története, és különösen a bulgáriai 1944-et követő fejlemények felületes ránézésre is olyan észrevételekre adnak alkalmat, amelyek a korabeli magyar szobrászatra is vonatkoznak. Az itt következő háromrészes sorozat — Beszélgetések bolgár kalauzokkal –, melynek ez a nyitó darabja, három generális példán keresztül ezt a hasonlóságot szeretné érzékeltetni.

“Oszvobogyítyelka” olvasásának folytatása

Csók a lapban

A cím, mint már oly sokszor, természetesen most is vicc, kiforgatás — hiszen elég csak megnézni a képeket, klasszikus csók kalapban ez. Ha meg a női szereplők szemszögéből nézzük, csók pártában. Akkor viszont “csók a pártban”.

“Csók a lapban” olvasásának folytatása

The Male Beauty

A férfiszépségért is meg kell küzdeni. Nem is szépség az, úgy mondanám inkább, ápoltság. Ápolt az, ami érdekből tetszik. Hajak, szőrök, kunkorok, farkincák. Macskabajusz. Tudjátok, mennyibe kerül egy ilyen macskabajusz? Nem pénzben. Időben, gondoskodásban, törődésben. Hát hónapok, évek, és naponta is több óra. A hiúság várása. És ti szakállmángorlást is vállaltok. Már csak egy jó fogorvos kell, és megvagyok.

Ülve-főve

Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.

“Ülve-főve” olvasásának folytatása

Zuglói leánykák, ne sírjatok

Zugló végül nem maradt labdás leány-szobor nélkül, noha ehhez a lányhoz a labdát nem a szobrászi akarat biggyesztette hozzá. Mészáros Dezső filigrán kamaszlányt ábrázoló kicsiny bronzszobrát 1963-ban állították fel a Róna (egészen szabatosan akkor éppen Lumumba) utcai Postás Sporttelep nyilván akkoriban megépült új épületének földszintjén.

“Zuglói leánykák, ne sírjatok” olvasásának folytatása

Kecs

Immár több mint évtizedes szoborfényképezési tapasztalattal a hátam mögött meg merem kockáztatni, hogy a szobrok fotós megörökítéséhez, akár fém-, akár kőszobrokról van szó, jobban illik a szűrt, mérsékelten tompább fény, mint a közmondásos, minden nyári családi vagy kalandfényképet bearanyozó ragyogó verőfény. Nincs megtévesztő kék ég, nincsenek zavaró árnyékok vagy pláne nincs zavaró ellenfény, jobban megmutatkoznak a részletek, az ilyen viszonyokból a szobornak általában szabatosabb bemutatása kerekedik ki, mint a szépséges napsütéses képekből.

“Kecs” olvasásának folytatása

A rontás mint talált tárgy

2017 késő augusztusában, két nap szigligeti JAK-táborozás után úgy vettem hazafelé, Budapestre az irányt, hogy kitérőt tettem, és megálltam egy rövid délutánra Nagykanizsán. Nagykanizsára kifejezetten emiatt a szobor miatt zarándokoltam el, ennek a bejegyzésnek a tárgya miatt,

“A rontás mint talált tárgy” olvasásának folytatása