Bizonyára sokan emlékeznek a cseh Jiři Weil Mendelssohn a tetőn című szatirikus regényére. A történet szerint a bonyodalmak azzal veszik kezdetüket, hogy Prága német megszállása után ketten azt a feladatot kapják a hatóságtól, az éj leple alatt jussanak fel a prágai Rudolfinum tetejére, és távolítsák el onnan az ott látható szobrok közül a zsidó származású zeneszerző, Felix Mendelssohn-Bartholdy szobrát. A dolog elsőre (és sokadjára sem) sikerül, a szobortalpak nincsenek feliratozva, az egyre népesedő brigád nem tud megegyezésre jutni, a szobrok közül melyik lehet Mendelssohné, napról napra, az újabb és újabb nekirugaszkodáskor is dolgukvégezetlen másznak le a tetőről. De mese nincs, közkedvelt szimfóniák és versenyművek, egy nagyszabású oratórium szerzője, Mozart legnagyobb tizenkilencedik századi propagálója zsidó volt, nem maradhat az árja birodalom ilyen fontosságú közintézményének ennyire exponált pontján.
“Zene szemeinknek, avagy Férfiak a magasban” olvasásának folytatásaCímke: Győri Dezső
Ülve-főve
Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaA munka hősei
Volt időszak a magyar történelemben, amikor a munkát, a dolgozást, az erőfeszítést, a szerszámaival az anyag ellen harcba induló embert köztéri szobrokkal ünnepelték. Aki szerelt már össze IKEA-bútort, tudja jól, hogy harc ez valóban — ráadásul akkoriban, amikor ezek a szobrok keletkeztek, vérre ment a játék, és nem egyszerűen annyi volt a tét, hogy a Hylländ könyvespolc végül csálén fog-e állni a helyén vagy sem. “A munka hősei” olvasásának folytatása
Tornateremből az angyal
Ezzel a bejegyzéssel régi adósságomat törlesztem, hiszen Győri Dezső balatonboglári Tornászlányát a blog indulásakor megígértem, az árnyék mellett a szobor háromalakos ősváltozata is régóta a blogon látható. A boglári szoborral két egymást követő nyarat pepecseltem el. 2012 nyarán igazán élénken foglalkoztatott az angyal-problematika, melybe ez a mai szemmel nézve inkább vaskos, erőteljes tornászlány a maga szépséges légiességével tökéletesen beleillett. Ám az akkori képeimmel elégedetlen voltam. Szerencsére idén júliusban alkalmam volt újra többször, több napszakban is végigfényképezni. Klasszikus körbe-körbe következik, elsősorban a Bogláron álló magányos tornászlányról — a történet azonban elválaszthatatlan a Népstadion-beli hármas kompozíciótól.
Egyik lábam itt, a másik meg ott
Akárhogy van, akár szeretjük, akár nem, tudomásul kell vennünk és muszáj együtt élni a tudattal: az egész alakos figurális szobroknak van lábuk. Ráadásul a talapzat miatt sokszor közvetlenül az orrunk előtt van vagy túlságosan is kéznél foglal helyet a szoborláb. Kicsit ellenkezőleg érzek, mint ahogyan Annie Ernaux írja egyszerű narratológiai megjegyzésként, valójában a rá jellemző és nagyon is vonzó elbeszélői csökönyösséggel egy családi történés kapcsán Egy asszony című, az édesanyjáról szóló önéletrajzi kisregényében: “Nem tudom elmondani azokat a perceket, mert már megtettem egy másik könyvben, vagyis egy újabb elbeszélés, más szavakkal, más mondatrenddel, soha többé nem lehetséges.” Én éppenhogy ugyanannak veselkedek neki most is ebben a bejegyzésben, mint mindig a blogban, nagyjából a szavaim is hasonlítanak és a mondataim rendje is ugyanaz, még akkor is, ha ennek a szövegnek a genezise eltér az általános gyakorlatomtól: nem egy előzetes elképzelés vagy terv hozta létre, hanem jobbára a véletlen, amit egy idő után megpróbáltam irányítani és szerzői intencióval utólag felruházni. Ha lett benne történés, akkor ez az utólagos felruházás eredménye. A poszt képei között kizárólag olyan felvételek láthatóak, amelyeket szándékosan szoborlábakról, szobrok lábfejeiről készítettem — egy-két kivételtől eltekintve egyik sem kivágat, hanem közvetlenül fényképezett teljes kép, sokszor a mélységélesség jótéteményeivel megáldva. Mozgóposzt egyébként, ami azt jelenti, 2013-as megnyitása óta folyamatosan és kiszámíthatatlan ütemezésben bővítem, mindig új arcát fogja mutatni tehát a láb.
“Egyik lábam itt, a másik meg ott” olvasásának folytatásaFőtornászlány és melléktornászlányok
Tornászlány
Erről az árnyékról szinte nem is kell többet mondani, maga a szobor mesél majd ugyanitt. Ha valaki mostanában mégsem jár a Balaton déli partja felé, megnézheti másik változatát Budapesten, a Népstadion még álló szoborkertjében, ahol további két tornászlány kíséri a főtornászlányt.
Csak a képre emlékezem 