Bizonyára sokan emlékeznek a cseh Jiři Weil Mendelssohn a tetőn című szatirikus regényére. A történet szerint a bonyodalmak azzal veszik kezdetüket, hogy Prága német megszállása után ketten azt a feladatot kapják a hatóságtól, az éj leple alatt jussanak fel a prágai Rudolfinum tetejére, és távolítsák el onnan az ott látható szobrok közül a zsidó származású zeneszerző, Felix Mendelssohn-Bartholdy szobrát. A dolog elsőre (és sokadjára sem) sikerül, a szobortalpak nincsenek feliratozva, az egyre népesedő brigád nem tud megegyezésre jutni, a szobrok közül melyik lehet Mendelssohné, napról napra, az újabb és újabb nekirugaszkodáskor is dolgukvégezetlen másznak le a tetőről. De mese nincs, közkedvelt szimfóniák és versenyművek, egy nagyszabású oratórium szerzője, Mozart legnagyobb tizenkilencedik századi propagálója zsidó volt, nem maradhat az árja birodalom ilyen fontosságú közintézményének ennyire exponált pontján.
“Zene szemeinknek, avagy Férfiak a magasban” olvasásának folytatásaCímke: Mikus Sándor
Oszvobogyítyelka
Beszélgetések bolgár kalauzokkal 1.
Bulgária nagyon szoborszerető ország, ami félig-meddig meglepetés, hiszen az ember ahhoz van hozzászokva, ha Magyarországtól délkeleti irányba indul, egyre kevesebb szoborba akad. De Bulgáriára ez a megállapítás nem áll, a nagyobb városok belső részein lépten-nyomon olyan sűrűséggel tűnnek elénk a köztéri alkotások, hogy az már-már zavarba ejtő. Ráadásul a huszadik századi bolgár szobrászat története, és különösen a bulgáriai 1944-et követő fejlemények felületes ránézésre is olyan észrevételekre adnak alkalmat, amelyek a korabeli magyar szobrászatra is vonatkoznak. Az itt következő háromrészes sorozat — Beszélgetések bolgár kalauzokkal –, melynek ez a nyitó darabja, három generális példán keresztül ezt a hasonlóságot szeretné érzékeltetni.
“Oszvobogyítyelka” olvasásának folytatásaÜlve-főve
Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.
“Ülve-főve” olvasásának folytatásaKezdődik
Mindig ezzel a szoborral szoktam emlékezetessé tenni, ha valamilyen nagyobb nemzetközi futballverseny a nagyvilágban kezdetét veszi — Mikus Sándor az egykori Népstadion szoborkertjében felállított szobrával, a Labdarúgókkal, amely megszületése óta mind a mai napig a legjobb focistaszobor szerte Magyarországon. A mostani mód mégis új az eddigiekhez képest, hiszen körbeforgó animációt eddig egyszer sem csináltam róla, továbbá szinte maga a szobor is új, és ebben benne van az örömöm: az újonnan felépített Puskás Arénából nem tűntek el ezek a böhöm szocreál szobrok, a stadion 2019-es megnyitása óta a hibátlanul felújított szobrot viszont most, a fényképezéskor volt először alkalmam közelről látni.
“Kezdődik” olvasásának folytatásatéli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás! téli bosszantás!
A blogírás kicsit olyan, mint a téli autóvezetés. Közlekedési szakemberek szerint hóban vezetni pofonegyszerű, mindössze három nehézség adódik a sofőr előtt: az elindulás, a haladás és a megállás. tovább olvasom, éljen az elindulás!
Csak egy Mikus
A címben szereplő megszorító szócska nem lekezelés vagy lekicsinylés akar lenni a részemről. Inkább arra vonatkozik, hogy az itt következő szobor, a Budapest és Budakeszi határán elterülő Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet parkjában álló Ugróköteles kislány azok közé a Mikus-szobrok közé tartozik, amelyekből sok van még, lesz is, volt is már, itt a blogon is. És hát most sem egy lesz, hanem legalább egy és egy negyed. “Csak egy Mikus” olvasásának folytatása
Számolás
Az iskolában tanult mateknak csak úgy a 25 %-át használom a való életben,
A pliszészoknya titka
A mai napon megkezdem búcsúzásomat az egykori Népstadion valamikori dromoszának, bevonulási díszsétányának e pillanatban még álló szobraitól. Mindenkor kedves darabjaim voltak, sokszor látott bumfordiságuk, sutaságuk, néhol véka alá sem rejtett szocreál genezisük, némelyiknek meg éppen a nyilvánvaló örökéletűsége tizenöt éves korom óta kísér, és amióta rendszeresen fényképezek, kísérem én is őket. “A pliszészoknya titka” olvasásának folytatása
Gellérthegyi álmok
A gellérthegyi Jubileumi Park 1965-ben létesült. A park megépítése a korszak fontos látványberuházásának számított, noha a korszak még egyáltalán nem ismerte ezt a szót; a felszabadulás 20. évfordulóját kívánták emlékezetessé tenni vele. A “felszabadulás” szót viszont nagyon is jól ismerték a magyarok, bár mélyebb értelmét nem nagyon firtatták, hiszen akkor saját felelősségüket is keresniük kellett volna, a magyarok pedig sok mindent csinálnak szívesen, de a saját felelősség keresése nem tartozik ezek közé. Bővebben
De gólt azt nem fogsz látni
Ezeket a képeket régebb óta nézegetem. Még nyáron készültek, Veszprémben, az egyetemi lakótelepen, Andrássy Kurta János Ülő férfi, álló nő című, 1962-ben felállított alumíniumszobrát ábrázolják (a szobrásznak szentelt honlapon a szobor címe Fiatalok). Nehezen találtam rá, és csak néhány képet csináltam a szoborról, kutyafuttában; késésben is voltam, zavart a szembefény meg a szobrot körbenövő és nagyrészt takaró növényzet. “De gólt azt nem fogsz látni” olvasásának folytatása
Csak a képre emlékezem 