Ez most csak egyszerű, gyors bejegyzés lesz, ha közelebbi műfaját szeretném megnevezni, jóvátételi kiegészítésnek mondanám a Nagy Oroszlánposzthoz, ahol a mostani főszereplők közül ketten már felléptek, de 2009 februárjában csak egy ízben, akkor is túl későn, az alkonyi órákban jutottam el hozzájuk, és akkor nem tudtam jó képeket csinálni róluk. 2015 őszén, hosszabb nappalokkal magam előtt már figyelmesebben bántam velük.
Hal már van
A Nyírő Gyula komlói Tornázó fiúkjáról szóló posztban, a szobrász első teljes alakos köztéri szobra, az 1959-ben állított Horgászfiú említésekor megígértem, hogy a szoborra rövidesen vissza fogok térni, és segítségével áttekintem a horgászlét szobrászati problémáit, csak még keresnem kell egy harmadik horgászszobrot, amit Nyírőé és az addigra már összeválogatott és eredetileg e bejegyzés főszereplőjének szánt másik szobor, Rátonyi Józsefé mellé állíthatok.
Fergetegesen egybetekeredve
Kutas László gyönyörű fiatalkori szobra jön, a komlói sportcsarnok tőszomszédságában álló Birkózók, három nyárral a forró vagy lázas 68 után állított térplasztika. Politikai vonatkozása nincs a 68-nak, annak viszont oka van, hogy az évszámot így mondom, majd látni fogja az olvasó a végén, miért. (Aki itt járva a mondatok jambikus hasításán morfondírozik, hibás úton jár. Ám ha valamit gond nélkül olvasol, gondolj rá, arra alkalmasint nagy gondot fordított írója.) Kutas pályáját hasonló figurális szobrokkal indította, később alakultak úgy a dolgai, hogy a portrészobrászat alkotójává, kortársai között az arc pontos, szabatos ábrázoló szobrászává vált. Mondhatnám, arcszobor, viszont a műfajnak más alakzatot választottak hagyományul, amiről a laikus inkább a női formákra asszociál.
“Fergetegesen egybetekeredve” olvasásának folytatásaZalaegerszeg
Ebbe a rovatba hosszabb ideje nem töltöttem fel posztot — valójában nem hagyott alább zsinagóga-fényképezési szenvedélyem, ám az elmúlt két évben kevesebb alkalmam volt új, számomra eddig ismeretlen helyeket felfedezni. “Zalaegerszeg” olvasásának folytatása
Arany János 200
1817. március 2-án született Arany János, ma ünnepeljük születésének kétszázadik évfordulóját. “Arany János 200” olvasásának folytatása
A Cheshire-i Macskát kergetve
Minden valaha volt macskatulajdonosnak, aki eljut idáig
Ebben a posztban hitbéli dolgokról lesz szó. Hitbéli dolgokon pedig soha nem vitatkozunk, nemcsak mert nem illik, hanem mert nem is érdemes. Az olvasónak hinnie kell a poszt történetének alább következő rekonstrukciójában: az az alap, hogy higgye el, ami itt következik, igaz. Aki ezt nem hiszi, járjon maga utána.
Mindennapi tenyerünket
Nem akartam igazságtalan lenni a Medgyessy Ferenc nyomdokaiban járó magyar népi szobrászat Andrássy Kurta János és Somogyi Árpád melletti legjelentősebb mesterével, Szabó Ivánnal (1913–1998). bővebben
Mióta
— És mondd csak, mióta is mandolinozol?
“Mióta” olvasásának folytatása
Gyermekem! Ne mozdulj Prága városából
Régen volt már Szépen Cigiző, hát legyen majd ennek a posztnak a végén egy, 2004-ből, Prágából.
“Gyermekem! Ne mozdulj Prága városából” olvasásának folytatása
Majdnem és mégsem
Nyírő Gyula az 1920-as években született szobrászok generációjához tartozott, ugyanahhoz a nemzedékhez, amelyikhez például Bártfay Tibor, Bolgár Judit, Csontos László, Gádor Magda, Gyenes Tamás, Illés Gyula, Kiss István, Kiss Kovács Gyula, R. Kiss Lenke, Kiss Sándor, Konyorcsik János, Kovács Ferenc, Kucs Béla, Marton László, Megyeri Barna, Mészáros Dezső, Nagy Sándor, Radó Károly, Somogyi Árpád, ifj. Szabó István, Szabó László, Varga Imre, Varga Miklós, Várady Sándor, Vigh Tamás, Wágner Nándor — hogy csak olyan neveket soroljak, akik szerepeltek már vagy szerepelni fognak még szobraikkal a blogon. Van persze különbség egy 1920-as és egy 1929-es születési évszám között (az előbbi tulajdonosát fiatal férfiként akár a háborús frontra is vezényelhették, a későbbié, ha szerencséje volt, köztéri szobrász-karrierjét már a szocreál ideje után kezdhette el), mindenesetre ez az a generáció, amelynek tagjai, a tíz-húsz-harminc évvel idősebb mesterek árnyékában, ha elfogadták az alapszabályokat, még jellegadóan, kellő intenzitással vehettek részt a magyarországi köztéri szobrászat 1960-as, 1970-es évekre eső expanziójában. A harmincas években születettek körében már jóval szórtabb a kép, és közülük meg a fentebb említett szobrászok közül jó néhányan mester korukban érkeztek el a paradox módon éppen 1990 után fokozatosan eluralkodó köztéri jelentéktelenségbe. És hát nincs mit szépíteni, sokan, ha megérték, túlságosan könnyen adták meg magukat a szabadság látszólag jóval egyértelműbb viszonyai között.
