Kategória: Szobor

Oszvobogyítyelka

Beszélgetések bolgár kalauzokkal 1.

Bulgária nagyon szoborszerető ország, ami félig-meddig meglepetés, hiszen az ember ahhoz van hozzászokva, ha Magyarországtól délkeleti irányba indul, egyre kevesebb szoborba akad. De Bulgáriára ez a megállapítás nem áll, a nagyobb városok belső részein lépten-nyomon olyan sűrűséggel tűnnek elénk a köztéri alkotások, hogy az már-már zavarba ejtő. Ráadásul a huszadik századi bolgár szobrászat története, és különösen a bulgáriai 1944-et követő fejlemények felületes ránézésre is olyan észrevételekre adnak alkalmat, amelyek a korabeli magyar szobrászatra is vonatkoznak. Az itt következő háromrészes sorozat — Beszélgetések bolgár kalauzokkal –, melynek ez a nyitó darabja, három generális példán keresztül ezt a hasonlóságot szeretné érzékeltetni.

“Oszvobogyítyelka” olvasásának folytatása

Csók a lapban

A cím, mint már oly sokszor, természetesen most is vicc, kiforgatás — hiszen elég csak megnézni a képeket, klasszikus csók kalapban ez. Ha meg a női szereplők szemszögéből nézzük, csók pártában. Akkor viszont “csók a pártban”.

“Csók a lapban” olvasásának folytatása

Ülve-főve

Hát idáig is eljutottunk. Az itt következő poszt olyan szobrokat fog összegyűjteni és legalább egyetlen kép erejéig bemutatni, amelyeknek főalakjai vagy mellékalakjai ülnek, ücsörögnek, valamilyen ülőalkalmatosságon foglalnak helyet. Hogy kedves költőm szavaival éljek, hatalmas nagy téma ez, még talán a Titanic pusztulásánál is nagyobb. Nem fogom zokon venni, ha az alább említett példáimra az olvasó kapásból kivételt vagy ellenpéldát sorol — az ülő szobrok tenger, amit nem lehet kimerni, és az állításaimat úgy próbálom védeni, hogy a szövegben legtöbbször előforduló szó az “általában” határozószó lesz.

“Ülve-főve” olvasásának folytatása

Zuglói leánykák, ne sírjatok

Zugló végül nem maradt labdás leány-szobor nélkül, noha ehhez a lányhoz a labdát nem a szobrászi akarat biggyesztette hozzá. Mészáros Dezső filigrán kamaszlányt ábrázoló kicsiny bronzszobrát 1963-ban állították fel a Róna (egészen szabatosan akkor éppen Lumumba) utcai Postás Sporttelep nyilván akkoriban megépült új épületének földszintjén.

“Zuglói leánykák, ne sírjatok” olvasásának folytatása

Kecs

Immár több mint évtizedes szoborfényképezési tapasztalattal a hátam mögött meg merem kockáztatni, hogy a szobrok fotós megörökítéséhez, akár fém-, akár kőszobrokról van szó, jobban illik a szűrt, mérsékelten tompább fény, mint a közmondásos, minden nyári családi vagy kalandfényképet bearanyozó ragyogó verőfény. Nincs megtévesztő kék ég, nincsenek zavaró árnyékok vagy pláne nincs zavaró ellenfény, jobban megmutatkoznak a részletek, az ilyen viszonyokból a szobornak általában szabatosabb bemutatása kerekedik ki, mint a szépséges napsütéses képekből.

“Kecs” olvasásának folytatása

A rontás mint talált tárgy

2017 késő augusztusában, két nap szigligeti JAK-táborozás után úgy vettem hazafelé, Budapestre az irányt, hogy kitérőt tettem, és megálltam egy rövid délutánra Nagykanizsán. Nagykanizsára kifejezetten emiatt a szobor miatt zarándokoltam el, ennek a bejegyzésnek a tárgya miatt,

“A rontás mint talált tárgy” olvasásának folytatása

Fel a fejjel

Rózsa Gyula emlékének

Ennek a szobornak az első fényképezése arra az időszakra esett, amikor a blogom elkezdett megállapodni, és a nyitó expanzió után átlépett a szisztematikus gyűjtés szakaszába. Kerényi Jenő (1908–1975) a szocmodern magyar szobrászat időszakának, az 1950-es évek legvégétől az 1980-as évekig tartó szakasznak abszolút kulcsszereplője. Nem csoda tehát, bárhol jártam, első dolgaim közé tartozott a településen felállított Kerényi-szobrot megkeresni. A blog figyelmes olvasói emlékezhetnek rá, mert akkoriban beszámoltam róla, hogy megtörtént, előzetes tájékozódás sem kellett a körbefényképezéshez: Karcagon például egy járó motorú, az utolsó komp indulása által sürgetett jó gépkocsiból ugrottam ki, hogy ezt az Anya gyermekkel-t valamivel több mint egy perc leforgása alatt gyorsan megörökítsem —

“Fel a fejjel” olvasásának folytatása

Repríz

Varga Miklós szépséges kőbányai lányszobrának régebbi fényképeit egy korábbi, a Borsos Miklós alaktipológiáját tárgyaló bejegyzésemben felhasználtam már, napfényes, késő őszi, sárguló avaros felvételeket. Pár évvel később, a szobor közelébe tulajdonképpen véletlenül keveredve, aprólékosan újra végigfényképeztem, a környékén álló többi szobrot, melyek közül nem is egy a választott korszakom szempontjából fontos, a blogban már többször szóba hozott mű, akkor figyelmen kívül hagytam, és csak erre a szoborra összpontosítottam. Vegyük úgy, hogy ha a könyvek esetében áll a mondás, hogy az igazi olvasás az újraolvasás, akkor egy szoborblog esetében az igazi fényképezés az újrafényképezés.

“Repríz” olvasásának folytatása