Egyik lábam itt, a másik meg ott

Akárhogy van, akár szeretjük, akár nem, tudomásul kell vennünk és muszáj együtt élni a tudattal: az egész alakos figurális szobroknak van lábuk. Ráadásul a talapzat miatt sokszor közvetlenül az orrunk előtt van vagy túlságosan is kéznél foglal helyet a szoborláb. Kicsit ellenkezőleg érzek, mint ahogyan Annie Ernaux írja egyszerű narratológiai megjegyzésként, valójában a rá jellemző és nagyon is vonzó elbeszélői csökönyösséggel egy családi történés kapcsán Egy asszony című, az édesanyjáról szóló önéletrajzi kisregényében: “Nem tudom elmondani azokat a perceket, mert már megtettem egy másik könyvben, vagyis egy újabb elbeszélés, más szavakkal, más mondatrenddel, soha többé nem lehetséges.” Én éppenhogy ugyanannak veselkedek neki most is ebben a bejegyzésben, mint mindig a blogban, nagyjából a szavaim is hasonlítanak és a mondataim rendje is ugyanaz, még akkor is, ha ennek a szövegnek a genezise eltér az általános gyakorlatomtól: nem egy előzetes elképzelés vagy terv hozta létre, hanem jobbára a véletlen, amit egy idő után megpróbáltam irányítani és szerzői intencióval utólag felruházni. Ha lett benne történés, akkor ez az utólagos felruházás eredménye. A poszt képei között kizárólag olyan felvételek láthatóak, amelyeket szándékosan szoborlábakról, szobrok lábfejeiről készítettem — egy-két kivételtől eltekintve egyik sem kivágat, hanem közvetlenül fényképezett teljes kép, sokszor a mélységélesség jótéteményeivel megáldva. Mozgóposzt egyébként, ami azt jelenti, 2013-as megnyitása óta folyamatosan és kiszámíthatatlan ütemezésben bővítem, mindig új arcát fogja mutatni tehát a láb.

De hát lássuk, ne magyarázzuk.

Elsőként Eger ugyan, és csak azért nem Dobó István, mert egyrészt Dobóra a vár védőjeként nem volt jellemző a lovon ülés, másrészt Kisfaludi Strobl Zsigmond 1967-ben versenyre akart kelni régi mesterével, a várkapitányt kardját diadalmasan magasra emelő alakban hatvan évvel korábban megformáló Stróbl Alajossal, és a vár előtti főtérre, Dobó István szobrának közelébe megálmodta Végvári harcok — Törökverő című kompozícióját. A láb az épp halálos sebesülést elszenvedő török lovashoz tartozik — a szoborcsoport 2015-ben a városon belül azután máshová került, Stróbl Dobó Istvánja az eredeti helyén maradt.

Egy újra egyre híresedő lovasláb, Andrássy Gyuláé, az eredeti Zala György-szobor háborút követő nemkívánatossága és beolvasztása után Engler András, Polgár Botond és Meszlényi Molnár János munkájából lett másolataként.

Két sarkantyús láb, Rákóczi Ferencé, Sárospatakon, Somogyi Józseftől.

Szabó Iván csepeli Kecskén ülő fiúja.

Tóth Béla a gyulai Vár sarkánál álló lovasszobra.

Részlet Pátzay Pál pécsi Hunyadi Jánosából, az egyik legmintaszerűbb felállítású magyarországi szoborból.

Ez egészen biztosan unikális kép, Fadrusz János kolozsvári Mátyás király-lovasszobrát olyan szögből mutatja, ahonnan normál esetben nem látszik. 2010 májusában a szobrot és talapzatát éppen felújították, a lovasszobor pántokkal kikötve, a levegőbe emelve lógott, amíg a talapzaton a renoválási munkák folytak.

Mindez a mérnöki tudományok nélkül elképzelhetetlen lett volna, egyik képviselőjük itt ül Senyei Károly a BME föépületének bejáratánál a kétezres években rekonstruált szobrán.

A merkuriális szakasz következik, a szárnyas lábakkal, ez Amszterdamból, a Rijksmuseum kertjéből,

ez Budapestről, a Váci utcáról, az egykori Fontana Üzletház elől,

Giovanni da Bologna Hermészének másolata a Wild László tervezte talapzaton ráadásul elhozta nekem azt a megtiszteltetést, hogy ez a képem bekerült Tittel Kinga Mesélő Budapest című könyvének 2023-as, nyolcadik, felújított, bővített kiadásába.

Szintén Budapest, a Keleti pályaudvar előtti Baross Gábor-szobor egyik kísérő mellékalakja,

már nem Merkúr, de Baross-kísérőalak ez is, a közelkép pontosan megmutatja, a szobor felújításakor milyen természetű korrekciókat kellett végezni a talapzaton, ó, azok a fránya mérnöki tudományok!,

ez is,

ez is,

és még ez is, mindannyian Szécsi Antal monumentális budapesti Baross Gábor-szobráról.

A csodálatos Szandai Sándor álló, gyermekét karjában tartó, korsós anyájának lába egyik korai, Zuglóban látható szobráról, korsó félig látszik, gyermek egyáltalán nem.

A blog egyik kezdettől fogva fennálló rejtélye,

a Kovácspatak közelében fekvő egykori csehszlovák úttörőtáborban álló, mozgalmas, de azonosítatlan szoborcsoport. Meg kell tanulnom szlovákul.

Ez egy korai, klasszicizáló Vigh Tamás, Zuglóban,

ez Asztrik érsek Benedek Györgytől Kalocsán,

ebből a kalocsai egyházi sorból még egy, Patachich Ádám, Bocskai Vincétől,

meg még egy, Grósz József, Kő Páltól,

és van még ugyaninnen egy díszes, Csák Ugrin, Halassy Csillától.

Nem Kalocsa már, hanem Pécs, de a katolikus egyház, a kivillanó püspöki jobb láb feltárja Kiss György Szepessy Ignác-ábrázolásának trouvaille-ját — az egyházfi nem egy helyben áll, hanem mozdul valahová.

Mi is mozdulunk, a londoni St John’s Woodba, az Abbey Road elejére, a nevezetes Beatles-zebra közvetlen közelébe, az Edward Onslow Ford szobrász emlékére tanítványa, Andrea Carlo Lucchesi jóvoltából emelt szobor nőalakjához. Here comes the sun.

A londoni szoborlábak amúgy is extra szépek.

Ez már újra Budapest, Gellért Szálló és Gyögyfürdő bejáratának ornamentikája, és Róna József.

Ő pedig újra az egyik mérnöki tudomány, Senyei Károlytól;

de ha már Senyei Károly, akkor feltétlenül a Vízcsorgató gyermekek kútja a pesti Vigadó elől.

A tüneményes Makrisz Agamemnon szobra Tiszafüredről.

Kerényi Jenő Hügieája Veszprémben,

és ha Kerényi, akkor ez a pécsi uránvárosi kútszobor is,

meg ez a gyermekét ölében tartó anya lába,

a nagykanizsai Felszabadulási emlékmű párosa, a lábaknak van nemük, férfi és/vagy nő,

esetleg Kerényi a Lövőház utcából, a kis lábujjgyakorlatból ideszármazó halászai,

de ha ő, akkor mindenképpen a szentendrei Lopják Európát című szobrából Európa hátralendülő lábai.

És jöjjön akkor Mahatma Gandhi — Gandhi két lába Londonban, Philipp Jackson szobrán,

Gandhi két lába Várnában, az indiai Ram Vandzsi Szutar ábrázolásán,

és Gandhi bal lába Genovában, szerzőjét tekintve számomra egyelőre azonosítatlanul. Meg kell tanulnom olaszul.

Zenélő fiatalok, Komlóról, Búza Barnától, a nevezetes mandolinnal.

Pospisil öntőmunkás lába Stróbl Alajostól, a Ganz-szoborcsoport egyetlen megmaradt mellékalakjáról,

vasmunkás lába Laborcz Ferenctől,

két szocreál munkásláb Angyalföldről,

az egykori hajógyár egykori főépülete elől.

Azután mezítlábas munkásláb az egykori XVI. kerületi pártszékház elől, Konyorcsik Jánostól,

mezítlábas munkásnőláb, Gödöllőről, Herczeg Klára Faültetője,

és egy ízig-vérig modernista munkásláb, az Ércbányászé, Pécsett, Kalló Viktortól.

Ők még csak tanulják, hogyan lesznek képzett felnőttek,

most még csak Főiskolások Ungvári Lajos megörökítésében, de lám, már tanítanak is.

Jókai Mór, Jókai tér, Stróbl Alajos.

Varga Imre terézvárosi Koestler-szobrának legnagyobb trouvaille-ja ez a levegőben lógázott láb.

És ugyan ki hinné el nekem, hogy ez a fegyelmezett, jól fésült, józan, tekintélyt parancsoló férfiláb Ady Endréé, Csorba Géza elképzelése szerint?

Mert hogy ez Juhász Gyula, Szegeden, Segesdi Györgytől, ez elfogadható,

ahogy az is, hogy ő Csengery Antal, Zákodi Csiszér Jánostól az Almássy téren,

és az sem kétséges, hogy ez Kamermayer Károly a Belvárosban, Szabados Bélától.

Egy Károlyi, de nem a leghíresebb, hanem István, szintén gróf, Újpest megalapítója, ott, ahol alapított.

Batthyány Lajos, Kalocsáról, Nagy Benedektől,

Batthyány önmagát nagyjából így látja.

Batthyány Lajos azután Budapesten, a Kossuth téren,

egy régi Kossuth Lajos a Kossuth téren,

egy régi-új Kossuth a Kossuth téren,

egy Széchenyi (az, a híres), a Kossuth téren,

egy Eövös (szintén a híres, illetve a másik híres apja), a Kossuth téren,

egy régi Eötvös József,

egy Deák (ugyancsak a leghíresebb), a Kossuth téren,

egy Esterházy (de nem a híres, hanem Pál Antal, a királyügyi vagy király személye körüli miniszter, mert ilyen is volt abban a kormányban, egyedül ő képviselte a kormányban a Konzervatív Pártot, a többiek az Ellenzéki Pártból jöttek vagy pártonkívüliek voltak), a Kossuth téren

és egy Mészáros (nem a leghírhedtebb, hanem Lázár), szintén a Kossuth téren — a Kossuth téri mészkő lábak mind Horvay János eredetileg 1927-es, 2014-15 folyamán visszahelyezett Kossuth-szoborcsoportjának szereplői. Eötvös József klasszikus szobra az Eötvös téren Huszár Adolf munkája, a bronz Kossuth-láb pedig, amit a Horvay-féle szoborcsoport két változata a történelem során közrefogott, Kisfaludi Strobl Zsigmondtól való.

Beethoven jobb lába a Városmajorban, Horvay János álló szobrán,

Liszt Ferenc az Operaházról,

Erkel Ferenc ugyanonnan, mindkettő Stróbl Alajos,

és Kodály Zoltán, Pécsről, Varga Imrétől, egy Kodály-rajongó kíséretében.

Bartók Béla, ezúttal Londonban, Varga Imrétől, távolabb egy Bartók-rajongó — a nadrágszár csak egy jelzés, egyszerű szünetjel a kottában.

Siófokon annyi sem, de mintha lenne egy nadrágszár,

a Csalán utca kertjében meg a talapzat díszei vannak meg.

Gotthold Ephraim Lessing szépséges cipője, Siegfried Charoux bécsi szobrán —

cipőeleganciában talán csak

Louis Royer amszterdami Rembrandt-szobra kelhet versenyre vele

meg Tom Lantos, Yengibarian Mamikontól.

Hogy George Bryan “Beau” Brummell két lába elegáns Irena Sedlecká 2002-ben állított londoni sétapálcás szobrán, azon nincs csodálnivaló, Beau Brummel a dandy prototípusa volt, főúri kegyelt, társasági előkelőség, a divatdiktátorok előképe, aki a londoni adósok börtöne elől hová máshová, Párizsba menekült. Hiába, az elegancia, még ha tanult is, elegancia.

Versenyre kelhetett volna Gulliver is, ha közelről lefényképezem elöl- vagy oldalnézetben, így viszont jól látszik a szobor készítőjének, Baráz Tamásnak a mesterjegye.

Toldi Miklós lába az Arany-emlékművön, repül a nehéz kő.

Varkocs kapitány Székesfehérvárról, Erdey Dezsőtől.

Dózsa György Somogyi Józseftől, Kiskunfélegyházán.

Petőfi Kiskunhalason, Mihály Gábor mintázókése alól.

Pándi Kiss János lantos nője Balatonszárszón,

Péter Zsuzsa zuglói remekműve, a Kendős lány, a fáma szerint a modell a Kartográfiai Vállalatban dolgozott, aminek egykori épülete előtt a szobor áll,

öt szép lábujj, eredetileg úgy gondoltam, Veszprémből, az egyetemi főépület előtt álló Olvasó lány részlete, a fáma szerint ennek a szobornak a modellje pedig az egyetemi könyvtárban kereste kenyerét — de aztán a blogomat lapozgatva rájöttem, hogy valójában az egykori Adria-házon rekonstruált szobrok egyike, a jégbiztosítás megjelenítője, Rétfalvi Sándor munkája; de az imént ismertetett könyvtári legenda kedvéért nem írom át a szöveget, így hagyom. Attól, hogy nem az, még lehetne az, amit persze szinte mindenre el lehet mondani.

Grantner Jenő, jól láthatóan még Grandtner Jenőként, a rekonstruált Klebelsberg Kunó-emlékmű férfi mellékalakja,

Gádor Magda a 2014 késő tavaszi fényképezés idején megcsonkított, azóta rendbehozott Ülő fiúja a Feneketlen-tó melletti játszótérről,

Laborcz Ferenc, Veszprém.

Marton László kútfigurája víz nélkül, Mosonmagyaróvárott,

Zalaegerszeg, a Fekvő férfi id. Pál Mihálytól, a színház mellől.

És engedjétek hozzám a kisdedeket, azonosítatlan szobrász anya gyermekkel-szobra Molnárszigetről,

Mikus Sándor táplálkozó gyermeke

és a szoptató anya Zuglóban, az egykori gyerekkórház kertjében.

Kiss Kovács Gyula Józsefvárosban, itt szintén egy gyermeki láb,

itt meg Kocsis András anyja ölében ülő gyermeke, Újpesten,

egy fegyelmezetten ülő anyával.

(De nemcsak anya-gyermeklábak vannak, hanem apa-fiú láb is Laborcz Ferenctől,

és kvázi testvérbátylábak is,

Miskolcról, Kiss Sándortól.)

És egy kifejezetten fegyelmezetlenül ülő lány Lesenyei Mártától, Balatonszemesről,

egy hosszú láb, Farkas Ferenctől, Nyújtózkodó,

a Stefánia Szoborpark ideiglenes kiállításáról, a 2018-as folyamból, ameddig csak a takaród ér,

viselője nagyjából így látja azt az Ungvári Lajos által ábrázolt kinyújtott hosszú lábat Tiszaszederkényben, de azért mégsem egészen így.

Két első világháborús hős, ő Tatabányáról, Fülöp Elemér,

ő a Terézvárosból, szintén Fülöp Elemér;

és mivel a talapzaton a két alkotó (Berán Lajos, Keviczky Hugó) neve jól kiolvasható, ez csakis a postások 1927-ben felavatott hősi emlékműve lehet az egykori Főposta épületének faláról, a Párizsi utcából.

Egy korai Bencsik István Gyulán, Libikókázók.

Egy vitatott szerzőségű víz felé nyújtózó láb Balatonboglárról,

és egy véget érni igazán nem akaró hosszúságú láb, Záhorzik Nándor Napozó nője Egerből, védjegy a két láb.

Sóváry János szobrát a budaiak, különösen a pasarétiek

jól ismerhetik, de ez a valamivel kisebb változat Berekfürdőről, a strandról való.

Tar István Budapesti lányának előrenyúló lába.

Egy nagy kedvenc,

a blog tulajdonképpeni beindítója (ez volt az első szobor, amivel kellő részletességgel foglalkoztam),

Győri Dezső Tornászlánya,

Balatonboglárról.

És ha Győri Dezső,

akkor a Danubius-kút, eredetileg Leo Fessler szobrainak

1959-es restaurálása az Engels/Erzsébet téren —

Győri kétségtelenül a női szoborlábak

egyik legnagyobb ismerője.

Vedres Márk angyalföldi Béke-kútja

veti fel először

a lábak

gender-hovatartozását.

Mert ez talán kétségtelenül női láb, Grantner Jenőtől, Tatabányáról,

ahogy R. Kiss Lenke “Zsuzsi-szobra” is az, Veszprémből,

Dabóczi Mihályé Újbudáról,

Borsos Miklósé Pécsről

vagy Kisfaludi Strobl Zsigmondé

Szigligetről szintén,

és Mikus Sándor e váci korsós nőjének a lába is kétségtelenül női láb

(főleg, ha ide teszem a kép párját, amin viszont sajnos csak egy láb látszik).

De hogy ugyancsak Mikus Sándornak ez a lába egy fésülködő nőhöz tartozik-e Kalocsán,

és ha igen, akkor ez vajon női láb-e Laborcz Ferenctől, csupán a részlet alapján ugyanolyan nehezen megválaszolható kérdés,

mint Kárpáti Anna lágymányosi Néger fiújának jobb vagy

bal lába,

vagy Radó Károlynak ez a veszprémi lába (Golyózó fiú különben).

Tar István lágymányosi halászfiúja férfiláb,

Huszár Imre gyulai fekvő nője női,

Medgyessy Ferenc Táncosa is az Örkény Színház előtt, ennyi biztos —

és akkor még hátra vannak az angyalok, Máté Istvánéi, Soltvadkertről.

És ember legyen a talpán, aki megmondja, Lynn Chadwick londoni Moore-hommage-ában melyik a király, melyik a királynő.

És jöjjön Kiss Kovács Gyula Véradója,

csak a talapzat miatt még egyszer,

és Kiss Kovács Gyula is még egyszer, ezúttal Zuglóból,

és ugyanez a szobor még egyszer.

Marton László, Szigliget, Olvasó lány.

Petri Lajos eredetileg 1937-es Ülő lánya, másolata ma a Kiscelli Múzeum udvarán.

Egy nagy talány Lisszabonból, semmilyen internetes keresés nem vezetett el hozzá eddig, meg kell tanulnom portugálul.

R. Kiss Lenke, Veszprém.

Varga Miklós gyönyörű sétáló leánya a József Attila-lakótelepen.

És hogy a szoborlábaknak van-e nemük, azt Kecskés Lajos páros szobrán lehet újra mérlegelni, egy lány, egy fiú, még az eredeti, a Frankel Leó út a Margit körúttól északra eső részén látható felállításban, amit utóbb felszámolt a 17-es fonódó villamos, és a párost az utca a körút túloldalára eső részére kényszerítette, mindenesetre a fenti a nőnemű láb (Leányka),

ez pedig a hímnemű (Fiú csigával) eredeti helyükön,

ezek pedig ugyanazok a lábak, már az új helyen, a lányé,

illetve a fiúé — csak a másik irányból, hátulról süti őket a nap.

Ez könnyű, mert két előre lépő, külön alakhoz tartozó láb, a név kiolvasható a talapzaton, Sidló Ferenc, és akkor a Danaidák kútja az egykori Deák téri Általános Iskola elől,

Kisfaludi Strobl Zsigmond Szabadság-szobrának bal oldali mellékalakja,

és gender-ügyben Kucs Béla pécsi kútszobra is érdekes feladvány, vajon melyik közülük a fiú, melyik a lány.

Ők biztosan férfiak, és szemben állnak egymással, nekik Ökölvívóknak kell lenniük, és akkor Népstadion, Búza Barna,

a hozzájuk tartozó, őket a földről figyelő edzővel,

de ők már tényleg a Birkózók,

Antal Károly szobrán az egyik birokra kelő lába épp a magasba lendül.

Négy korcsolyás láb közül

három a Kisstadion

Szebényi Imre készítette csodálatos falszobráról.

Ők kerékpározók, Mihály Gábortól,

ő pedig egy évek óta ennél jobb sorsot érdemlő, a földre fektetett sportoló, kislabdát dobó lány a felhévízi sporttelepről, de azonosítatlanul.

És a talán legszebb magyar sportláb (pedig választék, láthatjuk, van bőséggel), Kocsis András a komlói stadionban álló Teniszező lánya.

Kiss István egykor a Városliget szélén álló

monumentális Tanácsköztársasági emlékművének, a nevezetes Berény Róbert-plakát átiratának a

két lába, immár a Memento Parkból,

itt pedig utazása közben egyik helyéről a másikra (és a lábak hogy ragaszkodnak az azóta is helyén lévő talapzathoz).

Mert ilyen terpeszek vannak,

és mindig egy bal láb

meg egy jobb láb hozza létre őket,

mint Segesdi György Prométheusz-szobrán,

az egykori Leninváros külterületén.

Gödöllő, két leányzó Antal Károlytól, egy boldog szobrásztól,

és két manöken, Rátonyi József, Ikrek.

Itt csak szerettem volna lábat fényképezni,

de Szabó Jenő Gyulán egy kiszáradt tölgyfába faragott, a fényképezés óta sajnos erősen romlásnak indult Nimfájával ez nem sikerült.

Olvasó lányok, Stróbl Alajostól a Városligetben.

És szerettem volna magát a lábat mint szobrot bemutatni, de ez nem bizonyult egyszerűnek (a kézzel könnyebb dolgom lett volna, abból sok van), Szmrecsányi Boldizsár Egyetem téri Lábját, bár sokszor láttam, elmulasztottam eddig lefényképezni, kétségtelenül itt lenne a helye. A szlovén Andrej Gabrovec a Corvinus régi épületénél álló szobrán kívül (amit ráadaásul annak idején félkész állapotban fényképeztem le, a szobor egészéhez tartozó lovak még nem álltak a lábak mellett)

ezt a gigantikus

római lábat találtam,

továbbá ezt a szobrot a Feneketlen-tónál, Illés Gyula szobrász és Gulyás Zoltán építész 1982-ben felavatott, a fasizmussal szembeni egyetemi ellenállásnak emléket állító szobrát, de tulajdonképpen kételyek között maradtam,

és végül a láb absztrakciójának fogtam fel ezt az ugyancsak Rómából származó, a múló idő megkoptatta ornamentikát, amelyből a bal oldali figura szigonyának részletein túl egyedül a jobb oldali alak bal lába maradt meg.

Szóba jöhetett volna még Kalmár Márton A dicsőséges aranycsapat című szegedi szobra, de ezek nem lábak, csak stoplis cipők, igaz, sokan.

De Kéthly Anna, Nagy Benedektől, a Parlament közeléből szinte klasszikus,

ahogy Kiss Kovács Gyula főiskolai vizsgadarabja a Stefánia-kertből szintén az.

De még egy Kiss Kovács Gyula-szobor, a tüzes trónon ülő Dózsa Dunaújvárosban, és ezzel Kiss Kovács Gyula e lábposzt kétségtelen főszereplőjévé lép elő.

Ezek Aranka György lábai Marosvásárhelyen, Gyarmathy Jánostól,

Móra Ferencéi Kiskunfélegyházán, Markolt Györgytől,

Pósa Lajoséi a Városligetből, Margó Edétől,

József Attila a rakodópart alsó kövén ül, Marton László szobrán,

Radnóti Miklós, de nem Budapesten, a róla elnevezett színház előtt támaszkodik, hanem ezúttal Salgótarjánban, Varga Imre megörökítésében,

ez viszont már tényleg Budapestről való, a mondott helyről.

Ez Kossuth Lajos lába, Szigetváron, az agg Kossuth Lajost Vanyúr István mintázta meg,

a három tagú Családot, hat lábbal, Grantner Jenő, Nagykanizsán —

de ha “család”, és három tagú, akkor ez a tarkaság Óbudán, Somogyi Józseftől.

Somogyi József dunaújvárosi Kohásza, egyik láb,

másik láb.

Mert szemben ülsz velem, Konyorcsik János szerelmes szobra a Rózsadomb egyik szegletében,

Csikar, a szögről elhíresült jobb

és a támaszkodó bal láb.

Kis focista, Czér Péter falszobra Angyalföldön, az egykori Láng Gépgyár sporttelepe területén emelt szállóépület oldalán.

Az egyik legnagyobb újpesti spíler, Szusza Ferenc.

És pusztán a futballozás, a labdarúgás absztrakciója, Komlón, a stadionban, Ungvári Lajostól, egy nemcsak lábról, de arcról sem felismerhető focista akciójaként.

Egy nagyon is konkrét futballista lába, Dennis Bergkampé, az Arsenal stadionja elől,

és egy szintén valóságos személyé, Ken Friaré, aki felnőtt korára mégsem lett profi futballista (diáköltözete és életkora, még mozdulata is ezt előlegezi neki), viszont bőszen és évtizedeken át intézte az Arsenal ügyeit.

Szétterpesztett nagylábujj, persze, hogy megint Somogyi József,

Leány csikóval, Gellérthegy, és legyen a leány csikójáról is lábkép,

és akkor legyen egy klasszikus férfiláb is a korai Kiss Istvántól, Tiszaújvárosból.

Mikus Sándor leghíresebb szoborlába, a csizmaszárnál 1956-ban eltört Sztálin-szobornak a Memento Park bejáratánál műanyagból rekonstruált másolata, de hogy kerül a csizma a piedesztálra?, döntéssel.

És az akció 33 évvel későbbi ismétlése, amikor Krassó Györgyék a sípcsontjánál fűrészelték le talapzatáról Münnich Ferenc doktor mindössze három évvel korábban állított Honvéd téri szobrát; Kiss István művéből a pulpitus fele is odaveszett, rajta a Népszabadság címlapjával — a szobor ma így áll a Memento Park kerítésén belül, épp ellentétes felfogásban Sztálinéval, rácáfolva e bejegyzés kezdő mondatára: nem minden egész alakos figurális szobornak van lába.

Cáfolat persze Oliviero Rainaldi Rómában 2011-ben, II. János Pál boldoggá avatásakor felállított szobra is,

mert hát hol a pápa lába? Elvitte a kiscica.

Kő Pál a Gellérthegy Sziklakápolnájánál álló Szent István-szobrát ez a talapzatról lelógó két cipőorr teszi rendkívülivé, vagy hogy az eddigi szóhasználattal mondjam, ez benne a trouvaille,

de az ugyanebben a szoborban szereplő két lóláb sem semmi.

Pátzay Pál Duna-parti lovasszobra — és még a lovasnak is van lába.

Ez pedig ideiglenes installáció volt 2014-ben, az akkori pécsi Leonardo-kiállítás kíséreteként elhelyezték a Széchenyi téren a mester lószobrának plasztik másolatát, a jobb mellső lóláb nappal, háttérben a Király utca sétálóival; a lábukon járnak ők is,

és a négy lóláb kora esti megvilágításban, Pátzay Hunyadija kihívót kapott pár hónapra (és nem veszített).

Kisfaludi Strobl újra, a Szent Imre-szoborcsoport térdelő lányalakja,

ő pedig Charles Darwin, a londoni Természettudományi Múzeumból, keresztbe vetett lábakkal ülve

a főlépcsővel szemben. Hit vs ráció, ez amúgy is mindig örök dilemma.

*

Eredetileg, úgy gondoltam, a nagyobb élvezet kedvéért, ebben a posztban, szokásomtól eltérően, nem adom meg a szobrok címét és helyét, a szerző szobrászokat viszont mindig feltüntetem a címkék között. Tizenöt-húsz képnél ez még el is ment, de egy idő múlva sok lett már a lábkép, úgyhogy utólag — legelső helyen végül is az edukáció áll — elkezdtem beírogatni a szobrok készítőit és helyét, és, ha volt ilyen, a linket is, ahol a blogon részletesebben szó esik az adott szoborról. Különben jóformán kivétel nélkül mindegyik szobor szerepelt már egész alakos eredő változatával a blogon (ráadásul a lábak sok helyen voltak részletezve), a Flickr-folyamomban, nyomtatásban megjelent egyéb, szobrokkal foglalkozó írásaimban vagy a Köztérképen megtalálható műlapjaimon. Az utólagos azonosításoknál minden esetben nagyon nagy segítséget jelentett nekem a többi köztérképes műlap.

És ne feledjük, a mellszobornak sosincs lába.